2008. december 09., 10:292008. december 09., 10:29
A tizenkilencedik alkalommal megszervezett egyházzenei fesztivál múlt vasárnap kamarazene-koncerttel kezdődött el, és december 18-án karácsonyi koncerttel zárul. Újdonságnak számít, hogy a környező kisebb városokba is ellátogatnak, hiszen az eddigi egyházzenei fesztiválok koncertjeit kizárólag Marosvásárhelyen tartották. Hétfőn este Nyárádszeredában Karácsonyi ének csendül címmel, Vasile Cazan vezényletével tartottak hangversenyt. „Nyárádszeredában legalább 300-an vettek részt a hangversenyen, és ez nagy örömünkre szolgál. Rég nem jártunk ebben a kisvárosban” – mesélte a filharmónia igazgatója.
A koncerten tizenhat kórusmű szólalt meg a filharmónia vegyeskarának előadásában. A vásárhelyi unitárius templomban kedden este Molnár Tünde orgonaművész és Iordache Beatrice szoprán énekes koncertezett, csütörtökön viszont a szászrégeni művelődési házban lép fel a filharmónia vegyeskara.
December 18-án a Kultúrpalota nagytermében tartják a záróhangversenyt, amelyen Nagy Kálmán hegedűművész lép fel, Borsos Edith, Ana Rusu, Szilágyi Zsolt és Pompei Hărăşteanu énekel, akiket a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyeskara és szimfonikus zenekara kísér. A karácsonyi koncert műsorában M. Bruch g-moll hegedűversenye és P. Constantinescu Karácsonyi bizánci oratóriuma szerepel.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.