2007. május 07., 00:002007. május 07., 00:00
Újraértékelés
Úgy tűnik, a 19. század festészetének újraértékelése és ezen belül Munkácsy munkásságának újraértékelése zajlik. Míg korábban első alkotói korszakát, a realista képeket értékelte nagyra a szakma, ma már az akadémikus-eklektikus második korszak képei is megtalálják helyüket a művészettörténészek értékelésében. A csíkszeredai kiállítás felépítése is az alkotói korszakokat követi. Az első terem az önarcképeken kívül a békéscsabai Munkácsy Múzeum tulajdonában lévő személyes tárgyak, kitüntetések, díjak révén az embert, a saját korában róla kialakult képet hozza elérhető közelségbe. Az alkotó első korszakát mutatja be a második terem, a zsánerképektől (Falusi felolvasás) a barbizoni ihletésű Cigányok az erdőszélen című képig: átívelve azt a fejlődési szakaszt, amelyben Munkácsy a bécsi, müncheni és düsseldorfi tanulmányok után eljutott Párizsba. Stílusa a korszak végén levegősebbé, könnyedebbé, látványgazdagabbá vált. Ezt a kiteljesedést a harmadik és negyedik teremben, már a párizsi nagypolgárság életéből ihletett kompozíciók, tájképek mutatják be.
Az utolsó termet a Krisztus-kompozíciók bemutatására szánták a rendezők. A Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című alkotások redukcióban láthatók. Ez az eredeti mű felére csökkentett változatát jelenti, az azonban pontosan nem állapítható meg, hogy a kisebb vagy a nagyobb méretű alkotás jött létre korábban. „A redukciók is bizonyítottan Munkácsy-alkotások, és az is elképzelhető, hogy ezek a kisebb képek készültek hamarabb, a nagyobb méretűek pedig utólag. Az Ecce Homo! egy színvázlatát láthatjuk Csíkszeredában, amelyen a formák kontúrjai elmosódottak. Talán közelebb is áll ez a kép 21. századi szemléletünkhöz, mint a végleges kompozíció” – mondta Boros Judit.
Szili: a képzőművészet Petőfije
A péntek esti hivatalos megnyitón fővédnökként részt vett Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke és Markó Béla RMDSZ-elnök. Mindkét politikus a nemzetrészek összetartozását, a magyar kultúra egységének bizonyítékát látta abban, hogy Munkácsy festészete végre eljutott, és reményeik szerint otthonra is talál Erdélyben, az erdélyiek lelkében. Szili Katalin a képzőművészet Petőfi Sándorának nevezte Munkácsyt, Markó Béla pedig fontosnak tartotta kiemelni, hogy az egész magyar kultúrára, tehát Munkácsyra is büszkének kell lennünk, de nem mások ellenében. „Én Nagy Imrére, Munkácsy Mihályra, de Brâncuºi-ra is büszke vagyok, ha egy párizsi kiállítás részeként láthatom” – mondta az RMDSZ elnöke.
K. Cs.
Éjféli múzeumlátogatás
A csíkszeredai Munkácsy-kiállítás július 15-éig látogatható naponta 9–21 óra között, a csíksomlyói búcsú és az Ezer székely leány találkozója elnevezésű rendezvény ideje alatt pedig rendkívüli nyitvatartási programot – 9–01 óra – vezetnek be. A kiállításra a teljes árú belépő 15 lej, bejelentkezett csoportoknak, nyugdíjasoknak, diákoknak kedvezményesen 10 lej. A kiállításon előzetes bejelentkezés alapján tárlatvezetést is biztosítanak magyar és román nyelven 30 lejért, az angol nyelvű tárlatvezetés ára 50 lej. A budapesti Vízválasztó Vizuális Oktatási Alapítvány előzetes egyeztetés alapján múzeumpedagógiai tárlatvezetést is szervez a Munkácsy-kiállításon gyermek- és felnőttcsoportok számára. Ezek révén elmélyülést és kreativitást igénylő játékos feladatokkal a kiállítás feldolgozását, a személyreszabott foglalkozások témájának megbeszélését kívánják elősegíteni. Érdeklődni és bejelentkezni a munkacsy_gyermekeknek@yahoo.com címen vagy Bíró Emesénél a 0744-962162-es telefonszámon lehet.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.