Mű és anekdota tükrében

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Kolozsvár Társaság szervezésében tartott kétnapos rendezvény tapasztalatait összegezve Csávossy megállapította, a szakmabeliek méltóképpen emlékeztek meg írótársukról.

A szakmai fórummal kiegészülő megemlékezés gondolatát elsőként az öt éve elhunyt író özvegye, Bálintné Kovács Júlia vetette fel egy Kárpát-medencei kulturális fórumon. Az özvegy szerint a hagyatékot gondozó családnak mindent meg kell tennie azért, hogy a Déry-, Krúdy-, József Attila- és Márai Sándor-díjas író nevét és munkásságát a mai generáció is megismerje. Hozzátette, bár az előző években is megemlékeztek az íróról, az idei rendezvény érdeme, hogy nemcsak a művek, hanem a mindennapok, anekdoták tükrében idézte fel Bálint Tibor szellemiségét.

A Kolozsvár Társaság székhelyén megrendezett konferencián Orbán János Dénes E-MIL-elnök kifejtette, Bálint Tibor neve szimbólumnak számít Erdélyben: gyermekeket és felnőtteket egyszerre volt képes oktatva gyönyörködtetni. Sajnálatát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy amikor Bálint Tibort post mortem Pro Cultura Hungarica Díjra javasolták, a kísérlet meghiúsult. Orbán János Dénes beszédét követően Török Katalin színművésznő tolmácsolta Bálint Tibor Egyszer én is harangoztam című művét. A szülőföldről szóló vallomással közelebb hozta a közönséghez – Egyed Emese költőnő szavait idézve – azt „a joviális alakot, aki fényt és reményt harangozott az itthon maradottak lelkébe”. A rendezvényen az író nagy sikerű regénye, a Zokogó majom került a középpontba: az érdeklődők felvételről tekinthették meg a Sánta angyalok című dramatizált változatot, a kolozsvári színház 1972-es előadását.

A konferenciát emlékkönyv is megörökíti majd, kiadását nyárra tervezi a kolozsvári Polis kiadó. Demény Péter szerkesztő elmondta, a kötetben Bálint-írások, műhelyvallomások, interjúk, kritikák is helyet kapnak.

Fleischer Hilda

Bálint Tibor (1932–2002)

Megkerülhetetlennek ismeri el az irodalomtörténet Bálint Tibor életművét, írásművészete egyszerre jelentett meghatározó élményt szakmának és közönségnek.

Az 1932-ben született szerző újságíróként kezdte pályáját a kolozsvári Igazság szerkesztőségében, később a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás című lap belső munkatársa lett, 1967-től a Napsugár gyermeklap szerkesztője. Az ötvenes évek közepétől megjelenő novelláit, karcolatait Csendes utca című debütkötete gyűjti egybe. Fergeteges fogadtatású, elismerést hozó regénye, a Zokogó majom 1969-ben jelent meg, az ezt követő Zarándoklás a panaszfalhoz (1978), majd a késői Bábel toronyháza (1998) az életmű távlatából tekintve olyan hipotetikus trilógiává bővül, melyben a regények mindegyike mérföldkőnek tekinthető a 20. század magyar irodalmában. A perifériát mint az emberi (nem utolsósorban kisebbségi) valóságot megjelenítő, élete során többször maga is határsávba szoruló író a kényszerű dogmatika közepette is megmaradt hiteles szavú alkotónak. Novelláiban nagy megjelenítőerővel rendel egyedi, sajátos humorú nyelvet jellegzetes hőseihez, a város és a provincia lehetetlen sorsú, sokszor mártíromságot szenvedő kisembereihez (Császár és kalaposinas, Nekem már fáj az utazás, Látomás mise után, A háromszáz esztendős pacsirta). Bálint Tibor közel ötvenéves szakmai pályafutását szépirodalmi alkotásai mellett Eugen Barbu-, Ion Minulescu-, I. L. Caragiale-fordításai is fémjelzik. Az ifjúsági és gyermekirodalom is kedvelt szerzőjeként tartja számon, Robot Robi kalandjai, Én voltam a császár, Végtelen világbajnokság sokak népszerű olvasmánya volt.

A Pezsgő-, Déry-, Krúdy-, József Attila és Márai Sándor-díjas szerző hetvenéves korában hunyt el.