Hirdetés

MTV: ugyanannyi pénz, hatékonyabb felhasználás

Nem megszorításként kezeli a tervezett változtatásokat Rudi Zoltán, az MTV Rt. elnöke. A megszüntetendő hét, részben vagy egészben határon túliak által készített, illetve nekik szánt műsor helyett ősztől egyetlen, napi 22–24 perces, híradó jellegű műsort terveznek. Az éves költségvetés azonban változatlan marad: 400 millió forint. Rudi kevesebb, de jobban fizetett szakembert kíván foglalkoztatni a jövőben – elsősorban a Kárpát-medencei szakemberek közül.

2006. június 14., 00:002006. június 14., 00:00

Amint lapunk keddi számában megírtuk, az MTV Rt. megszüntetni készül hét, részben vagy egészben határon túliak által készített, illetve nekik szánt műsort: a Kárpáti Krónikát, a Héthatárt, a Határátkelőt, a Palackpostát, az Átjárót, az Aranyfüstöt és Földközelben címűt. Õsztől egyetlen 22–24 perces, híradó jellegű műsort terveznek, amely naponta jelentkezik romániai idő szerint 6.20 órakor az MTV mindkét csatornáján, hétfőtől péntekig pedig déli 12 órától az m2-n ismétlik.
Rudi Zoltán azonban nem kezeli megszorításként a változtatást. „Az MTV évi 400 millió forintot költ a határon túliaknak szánt műsorok készítésére – jelentette ki a Krónikának az MTV Rt. elnöke. – Ez valamivel több mint napi egymillió forintot jelent, tekintve azonban, hogy eddig hét műsor között oszlott meg, 300 ezer forintokra aprózódott fel. A változás azt célozza, hogy a több mint egymillió forintot egyetlen műsor produkciós és bér jellegű költségeire fordíthassák.” A tévéelnök úgy fogalmazott: kevesebb, de jobban fizetett szakembert kívánnak foglalkoztatni a jövőben, az állománycsökkenés pedig elsősorban a budapesti szerkesztőséget érinti. „Nincs szükség Budapesten ücsörgő kollégákra, hanem elsősorban olyanokra, akik a Kárpát-medencei helyszíneken élve és dolgozva pezsgőbbé, életszerűbbé tudják tenni a műsort” – jelentette ki Rudi. Meggyőződése, hogy egyetlen műsorsáv sokkal jobban menedzselhető, népszerűsíthető, mint hét, különböző idősávokban jelentkező produkció. Azt reméli, hogy a leendő műsor rövid időn belül márkává válik, amelyet keresnek a nézők.
„Bár annak idején a határon túli magyarság informálásának és szórakoztatásának céljával hozták létre a Duna Tévét, úgy ítélem meg, hogy képtelen ellátni a feladatot. Ezért tartjuk fontosnak, hogy átvegyük e szerepet, s meggyőződésem, hogy a leendő műsor ellátja majd ezt a fontos közszolgálati küldetést” – fejtette ki lapunknak Rudi Zoltán, az MTV Rt. elnöke. Tényként kezelhetők immár a tervezett változások – bár hivatalosan csütörtökön jelentik be a Magyar Televízió határon túliaknak szánt műsorai ügyében.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés