Hirdetés

Mozi lett a moziból

Nagyvárad néven filmszínház nyílt a Sas palotában. Peter Greenaway Párnakönyv című filmjének vetítésével új filmszínház kezdte meg működését a hétvégén a nagyváradi Sas palotában az immár Nagyváradnak (Oradea) átkeresztelt Szabadság moziban. A mozit a Chicago Tours nevű cég üzemelteti, a filmvetítéseket a komplexum korábbi úgynevezett B termében rendezik.

2007. február 26., 00:002007. február 26., 00:00

Jakabbfy Samu, a kolozsváriilletőségű cég egyik igazgatója elmondta,vállalkozásuk – amely Nagyváradon kívülTordán, Nagybányán, Szamosújváronés Kolozsváron működtet mozit – a nagyváradiingatlant egyelőre az országos mozivállalattólbérli. A cégnek tudomása van arról, hogya komplexum a Bihar megyei önkormányzat tulajdonábakerült át, ám a változásokrólhivatalos értesítést még nem kaptak. AChicago Tours cég négy évvel ezelőtt szereztemeg a volt Szabadság mozi többtermes épületénektíz évre szóló bérleti jogát.Az akkori tervek szerint a nagyteremben revüszínházatakartak működtetni, és művészmozi beindításátis ígérték a Körös-parti városlakóinak. A tervek azonban nem valósultak meg, atermeket sem újították fel. Közel egyhónappal ezelőtt a helyi Nik Product Kft. bingószalontnyitott az épület nagytermében. Arról, hogymilyen jogi úton vált bingószalon amoziteremből, az érintettek nem szívesen nyilatkoztak.A szalont működtető Nik Product Kft. vezetője előbb aztnyilatkozta, hogy a kulturális minisztériummal állszerződésben, később pedig azt mondta, hogy a ChicagoTourstól vette át a terem bérleti jogát.A Bihar megyei önkormányzat szerint a kolozsváricég adta tovább a bérleti jogot, erre azonbantörvény szerint nem lett volna joga, és emiattperben is áll az országos mozivállalattal. Abérleti joggal kapcsolatban felmerülő kérdésekrőla Chicago Tours képviselői nem kívántaknyilatkozni, miután azonban a sajtóban megjelent a hír,miszerint az új épülettulajdonos szerződéstbont a bérlővel, ha a termeket nem rendeltetésszerűenhasználja, rövid időn belül Oradea névenmozit nyitott a vállalkozás. A cég szerint afilmszínház beindításával azértkéstek, mert nem kapták meg idejében a teremfelújításához szükségesengedélyeket. Az épület nem volt telekkönyvezve,és műemléklistán szerepel, emiatt mindenátalakításhoz minisztériumi engedélyrevan szükség. A szecessziós stílusúpalota termének rendbetételére a cégszerint közel 40 ezer eurót költöttek:festettek, kicserélték a székeket, szőnyegetvásároltak, tűzvédelmi berendezést ésúj filmvetítőt szereltek fel. A filmeket péntekenkéntcserélik, a vetítések 15, 17 és 19 órátólkezdődnek. Kínálatukban többnyire a régebbenkészült, az animációs és a művészibbigényű alkotásokat részesítik előnyben– akció- és horrorfilmeket nem vetítenek. Amoziban a Párnakönyvet követően Donovan Cook Ahárom muskétás című animációsfilmjét tekinthetik meg a mozirajongók.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés