Hirdetés

Mozi az üzlet fölött

Budapest – Hogy a Moszkva tér tőszomszédságában fekvő Széna téren mekkora a forgalom, azt bizonyára mindenki tudja, aki legalább egyszer járt Budapesten. Magam sem számítottam egyébre, és az emberekkel, szagokkal terhes villamosból mihamarább igyekeztem eljutni a filmek szigetére, ahol szemlátomást nyugodtak az emberek, plakátokat nézegetnek, és ahol mosolygó lányok nyújtják át a betérőknek a 38. Magyar Filmszemle programját.

2007. február 05., 00:002007. február 05., 00:00

A Mammut Palace lépcsőinazonban eloszlik a fata morgana: a lányok egy kozmetikai cégkatalógusát igyekeztek a kezembe nyomni, és aplakátokról is kiderült hamarosan, hogy külföldifilmeket hirdetnek. Az előcsarnokban szintén közönyfogad, a mamutot szemlátomást nem érdeklikülönösebben, hogy a tavalyi év magyarfilmtermésének legjavát hordozza a hátán– mindössze a térkép jelzi, hogy a legfelsőszinten mozi működik. De a mozgólépcsőncekkerrel, illetve retiküllel és márkanevespapírtasakkal felhaladó nők, öltönyösés önbizalommal teli férfiak közöttegyre-másra fel lehet fedezni olyanokat is, akik szemlátomástnem a számtalan üzlet egyikébe igyekeznek. Vagyazért, mert a szemle katalógusát lapozgatják,vagy azért, mert a fesztivállátogatókismert jegyeit hordozzák – lehet ez az enyhén görbülthát, a szemüveg, a divatostól eltérőfrizura, a bevásárlóközpont forgatagábólsemmit nem észlelő tekintet.

Másvilág

A mozi környékén márkülön világ fogad, itt már minden afesztiválról szól. Hétvégéna nappali vetítéseken is nagy a zsúfoltság,a központi hirdetőn óráról óráraszaporodik a telt ház jelzés: nemcsak a játékfilmekkezdési időpontja mellett, nagyon sokan kíváncsiaka dokumentum-, a kísérleti és azismeretterjesztő filmekre is. Mindent képtelenségmegnézni, még akkor is, ha az ember reggeltől későéjszakáig moziban ül. A betervezett filmeketazonban meg lehet nézni előbb-utóbb: ha a Mammut mozitermeiben kitűzött vetítésekre már nincshely, akkor az Urániában vagy a Jövő Házábanis megtekinthetők egy-egy alkalommal a versenyfilmek, ésszámos pótvetítés várja a későnébredőket.

Regényes filmek

A játékfilmek versenyében17 alkotás szerepel, az idei mezőny egyik markánsjellemzője az, hogy több adaptáció is szerepelbenne, bár nem feltétlenül irodalmi műveké– Mészáros Péter Kythera című alkotásapéldául Watteau Indulás Cythere szigetérecímű festményének az adaptációja.Bodor Ádám Az érsek látogatásacímű regénye alapján készültKamondi Zoltán Dolinája, a látomásszerűképekkel teli filmet Hargitafürdőn forgatták. Avilágvégi hangulatú kisváros, BogdanskiDolina lakói terror alatt élnek, a nyomor ésrettegés mindennapjaiba viszont változást hoz azérsek látogatásának híre. Helyetteazonban Gabriel Ventuza (Adriano Giannini) érkezik meg, akinekapja, a híres embercsempész földi maradványaitkell elszállítania. Eleinte nem érti Dolinatörvényeit, amelyeket azonban kénytelen elfogadniahhoz, hogy végrehajtsa tervét. A rendező BodorÁdámmal és Parti Nagy Lajossal írta aforgatókönyvet, a szereposztás szintén nagyneveket vonultat fel: játszik a filmben Törőcsik Mari,Molnár Piroska, Trill Zsolt. Az erdélyiek sok ismerősarcot fedezhetnek fel a filmben, az epizódszerepeketsepsiszentgyörgyi, kolozsvári és székelyudvarhelyiszínészekre osztotta Kamondi Zoltán. MáraiSándor utolsó, 1984–89 között írtnaplója alapján született Az emigráns, akét rendező – Szalai Györgyi és DárdayIstván – szerint ez a napló az íróéletének, művészi hitvallásánakszintézise. Az emigráns mégsem nevezhetőportréfilmnek: középpontjában egy házasságtörténete áll, két egymás mellettmegöregedő ember utolsó napjait mutatja be. Az idősMárait Bács Ferenc alakítja, feleségét,Lolát Gyöngyössy Katalin játssza. Az Ópium– Egy elmebeteg nő naplója és az Emelet szinténirodalmi adaptáció: előbbi Csáth Gézaművei nyomán készült, Szász Jánosrendezésében, utóbbi Kertész ImreDetektívtörténete nyomán született,Vecsernyés János rendezésében.

Kategóriák nélkül

Az adaptációk utánviszont nehéz lenne tovább „csoportosítani”a filmeket. Szőke András Hasutasok című mozijátpéldául saját korábbi filmjeivel semengedi összehasonlítani. Torokszorítótörténetet választott megfilmesítésreBollók Csaba, az Iszka utazása egy Zsil-völgyitelepülésen élő kislányról szól.A főszereplő, Varga Mária életét többéve nyomon követi a rendező. Az alkotásban MariusBodochi bukaresti színész is játszik, továbbáa kolozsvári magyar színház két művésze,Csutak Réka és Bogdán Zsolt. A főszereplő többkritikus szerint az utóbbi évtizedek legjobbgyermekszínésze. A rendező szerint elképzelhető,hogy a filmet nemsokára az erdélyi közönségis láthatja, leghamarabb az idei kolozsváriTransilvania Nemzetközi Filmfesztiválon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés