Hirdetés

Mozi a jég alá került érzésekről

Különleges világot akart teremteni, ahol a misztikum válik valósággá – így született meg a Hargita megyei Rugonfalván élő László Barna fiatal filmrendező Jég alatt című kisfilmje. A pályakezdő alkotóval az erdélyi filmkészítésről, rendezői tapasztalatairól, valamint a közönségről beszélgettünk.

Veres Réka

2015. július 20., 20:002015. július 20., 20:00

László Barna rugonfalvi fiatal filmrendező (képünkön) tizenegyedik osztályos korában lépett a mozi világába, amikor egyik tanára kérésére készített filmet egy versenyre. Noha sok időt fektetett bele, mégsem fogadta el a pedagógus, így a határidő előtt egy nappal a verseny másik kategóriájába illő szociofilmet készített egy helyi napszámosról. A film tarolt a versenyen, nemcsak az első díjat hozta el Barnának, de az is eldőlt, milyen pályát választ. A huszonnégy éves filmrendező úgy véli, első „ösztönfilmjei” irányították a rendezői pályára, ezért felvételizett a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmrendezői szakára is, és úgy érzi, szenvedélye nem kopott az évek alatt, tanárai buzdításával csak nőtt a mozi iránti szeretete.

Hirtelen jött ihlet
„Az ihlet általában hirtelen jön, mint a Jég alatt esetében is” – mondta el László Barna a nemrégiben Székelyudvarhelyen is bemutatott, 27 perces diplomafilmjéről. Mint kifejtette, előtte ideges volt, folyamatosan pörgött, várva a filmötletre, amit aztán magányában továbbgondolhatott volna. Végül egy autós utazás alatt, a Gordon-tetői Jézus-kilátó háttértörténetét megismerve jött rá, hogy egy szobrászról akar forgatni. Noha az ötlet megszületett, mégis hosszú folyamat vezetett a forgatókönyv befejezéséig. „Akkor még nem tudtam írni, az ötlet megvolt a fejemben, viszont nem tudtam elmondani” – vallotta be Barna, hozzátéve, hogy vizuális típusként inkább képekben gondolkozott, és animációként képzelte el a film nagy részét. Úgy véli, a tapasztalatlanság velejárója volt, hogy nem tudta megfogalmazni, ami kikívánkozott belőle. A „löketet” David Lynch Kék bársony című, lenyügőző látványvilágú filmjátéka adta, álomszerűsége kihatott a Jég alatt kisfilm képi világára és részleteire is. Az udvarhelyszéki fiatal alkotó hasonlóan különleges világot szeretett volna teremteni, a valóságtól eltérő környezetet szereplői számára.

Minden részlet fontos
„A film készítése egy évig zajlott az előkészítéssel és utómunkálatokkal együtt. A forgatás viszont öt nap alatt történt, és átlagban napi 16 órát dolgoztunk, ami szellemileg és fizikailag is kemény munka volt” – magyarázta. László Barna szerint a hollywoodi mozikból megszokott pörgő stílustól lényegesen eltérő filmje nyugtató, érzelmileg erőteljes. A Jég alatt különböző kisebb részekből áll össze, kártyavárhoz hasonlóan az összes részlete és jelenete együtt megáll a lábán, azonban ha egyet elveszünk, összeomlik – magyarázta László Barna. Többnyire budapesti filmesekből összeállt stábjáról elárulta, kezdők voltak, a forgatás alatt tapasztalták ki a különböző trükköket, technikákat. Izgalmas és olykor veszélyes pillanatok is akadtak ekkor: mielőtt a jégen történő jelenetek forgatását elkezdték, plusz tíz fok volt a hőmérséklet, így az egész stáb félt, hogy szó szerint jég alá kerülnek – avatott be a munka egyik izgalmas pillanatába. Noha recsegett a rugonfalvi tó jégrétege, mégis sikerült szerencsétlenség nélkül leforgatni a film egyik legemlékezetesebb jelenetét. A cím végül éppen a jéghez kötődik, metaforikusan sugallva a megcsalás utáni kellemetlen, feszült állapotot.

Kulcsszó a döntés
„A filmgyártásban a legfontosabb, hogy miként döntesz. Forgatókönyvíráskor a szereplők megformálása, a történet kialakítása is döntések sorozata, akárcsak hogy az is, hogy ki lesz a stábban, milyen helyszíneken akarsz forgatni. Ahhoz viszont, hogy jól dönts, sokat kell dolgoznod” – állítja a fiatal rendező, aki szerint határozottság és kitartás is kell a munkához. A Jég alatt készítésekor számára a legnehezebb döntés a főszereplők kiválasztása volt. Mint elmondta, annak ellenére, hogy korábban már dolgozott Pál Emőke színésznővel, mégis más arcot képzelt a főszerepbe. A döntés itt is hosszú folyamat volt, több lehetséges szereplővel is találkozott, végül mégis Pál Emőkére esett a választás.

Nincs kitaposott ösvény
Egy film sikeréhez létfontosságú, hogy a rendező mögött legyen egy stúdió, amely támogatja őt, és felkarolja munkáját – véli László Barna. A pályakezdő szerint ezért az első és lefontosabb lépés a jó forgatókönyv, valamint a „húzós, nagy nevek”. Mivel az erdélyi filmgyártásban nincs kitaposott ösvény, mindegyik rendezőnek saját magának kell megtalálnia a siker felé vezető utat. A fiatal rendező úgy véli, hogy az erdélyi profi filmgyártást hátráltatja a szakképzés hiánya is. Annak ellenére, hogy van rendező- és operatőrképzés, szerinte szükség volna további szakok indítására is. Az udvarhelyi mozi hiányának nem kellene befolyásolnia az embereket, sőt éppen ezért kellene éhezniük a filmre – véli a fiatal rendező, aki szerint az itteni filmkészítőket azzal lehet legjobban megtisztelni, ha minél többen elmennek a bemutatókra. Ezeken az eseményeken ismerheti meg a rendező a közönség reakcióját, minél többen vesznek részt, annál inkább „kitárulkozik” az alkotó, az érdeklődők jelenléte pedig erőt ad, és motiválja a következő alkotásra. László Barna szeretné több helyszínen is bemutatni filmjét, így Csíkszeredában is.

„Megtanulni” az embert
Egy filmes számára nagyon fontos, hogy megismerje az emberi természetet – vallja László Barna, azonban úgy véli, ő még nem elég jó ezen a téren. Éppen ezért jelenleg egy dokumentumfilmen dolgozik, ugyanis vélekedése szerint ezen a műfajon keresztül lehet leginkább megismerni az embereket. Hosszú távon viszont filmdrámákat készítene – úgy érzi, ehhez a műfajhoz vonzódik leginkább. „Mivel nagyon fiatal vagyok, igazából még nincs stílusom, egyelőre keresem. Remélem, legalább harmincöt éves koromra megtalálom” – vallotta be a rendező, elárulva, hogy leginkább a David Lynch Kék bársony, valamint Anders Thomas Jensen dán rendező Ádám almái című munkájához hasonló stílusban szeretne alkotni.
 
László Barna Jég alatt című filmje. Szereplők: Varga Balázs, Pál Emőke, Dimény Levente. Rendezte: László Barna. Fényképezte: Kővári Szabolcs. Zeneszerző: Lászlóffy Zsolt. Vágó: Gorácz Vanda. Díszlettervező: Köllő Ildikó. Gyártásvezető: Sütő Gábor, Tóth Orsolya. Világosító: Bántó Csaba. Segédoperatőr: Major Lajos. Hang: Baranyai István, Katona Balázs. Colorist: Szitár György. Forgatókönyv: László Barna, Kővári Szabolcs. Script: László Csongor. Berendező: Lőrinczi István

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés