Hirdetés

Mozgalmas programot terveznek a következő évadra Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Bocsárdi László a kisvárdai fesztiválon aratott sikerük után értékelte a Tamási Áron Színház évadát. Az igazgató a színházépület korszerűsítéséről és az anyagi gondokról is beszélt.

Bíró Blanka

2009. július 06., 09:582009. július 06., 09:58

Az anyagi gondok ellenére sikeres évadot zárt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, A csoda című előadás pedig elnyerte a fődíját a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Bocsárdi László, a színház rendező-igazgatója elmondta, az előadás Tamási Áron Énekes madár című darabja alapján készült, és mint fogalmazott, a Tamási Áron Színház egyik emblematikus előadásaként tartható számon. „A színház egyik legfontosabb célja megteremteni és ápolni egy olyan színházi formát, amely saját teatralitásának gyökereit zárt közösségek különleges, tradíciókra épülő világlátásában találja meg. A csodát minél többet szeretnénk játszani, mert úgy érezzük, hogy egy kortárs előadást sikerült létrehozni Tamási szövegéből” – mondta Bocsárdi, az előadás rendezője.

Érett társulat, érett közönség

A mostani évad, mely a Reflex Színházi Biennále jegyében telt, az intézmény megalakulásának 60. évfordulója is volt egyben. A Reflex fesztivál a szentgyörgyi színház legfontosabb rendezvénye, értékeli Bocsárdi, aki szerint az, hogy fontos európai színházak társulatai lépnek a sepsiszentgyörgyi színpadra, a helyi társulat és a közönség érettségét is jelzi. „A sepsiszentgyörgyi közönség bebizonyította, hogy készen áll magas színvonalú előadások befogadására. A fesztivál a művészek és a város számára is rendkívül tanulságos volt, ez volt az amúgy is mozgalmas évad csúcspontja” – vallja Bocsárdi.

Az igazgató elmondta, a szűkösebb anyagi keret és az emiatt szükséges átszervezések és kevesebb produkcióra való átállás következtében az elmúlt időszak feszültebb volt a korábbi évadoknál. „A színházi törvény arra kényszeríti az intézményt, hogy ugyanolyan (vagy a korábbinál roszszabb) anyagi körülmények között is magasabb fizetést adjon alkalmazottainak. Ugyanakkor folyamatban van a színházépület átépítése is, idén véglegesítik a nézőtér átalakításának tervét, hiszen a Reflex fesztivál során is bebizonyosodott, hogy a sepsiszentgyörgyi nézőtér nem biztosít megfelelő rálátást a színpadra. A nézőtér megemelésére valószínű, hogy jövő évben kerül sor” – magyarázta Bocsárdi. Hozzátette, a színház belső udvara is módosul, a műhelyeket kiköltöztetik a város szélére. Ugyanakkor épül a stúdióterem, ami enyhíti majd a magyar és a román társulat egyeztetési problémáit, a színpadhasználatot illetően.

Törvények és tervek

„Az új törvény bonyolult helyzetet teremt azáltal, hogy egy évre előre tudni kell, kinek mi a feladata, és ez alapján kell megkötni a színészekkel a szerződéseket. Ez az előadás előkészítésének egyik fontos folyamatát zavarja meg, hiszen a szereposztás hosszú vajúdás végeredménye, amivel már az előadás koncepciója is megvan” – magyarázta Bocsárdi. A színházigazgató szerint félelmetes, hogy a rendezőkből egy évre előre ki kell kényszeríteni a szereposztásokat, de szerencsés is, mert a fizetéseket annak függvényében számítják ki, hogy ki mennyi munkát fog elvégezni.

Mint megtudtuk, a színház gazdag és munkás évad előtt áll, szeptemberben Moliere Mizantróp című darabját mutatják be Bocsárdi László rendezésében. A Karnebál című produkciót Caragiale Zűrzavaros éjszaka című darabja alapján rendezi Alexandru Dabija. Ezenkívül hat év után felújítják a közönség és a színészek számára is meghatározó Ilja prófétát. Az év utolsó napján Selmeczi György szerkesztésében operett és szimfonikus zene tarkította gálaestet rendeznek, majd Gorkij A fény gyermekei című darabját Zakariás Zalán rendezi. A színészek egyéni előadásokat is terveznek, és az elmúlt évad több produkcióját műsoron tartják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés