Hirdetés

Mosoni Emőke az RTV bukaresti magyar adásának új főszerkesztője

Új főszerkesztője van a Román Televízió bukaresti magyar adásának, az intézmény vezetősége Mosoni Emőke újságírót (képünkön) nevezte ki a tisztségbe. Az új főszerkesztő Kacsó Sándort váltja, aki egy évtizeden át irányította a magyar szerkesztőség munkáját.

2013. február 04., 12:012013. február 04., 12:01

A közszolgálati televízió február 1-jétől csaknem 700 fővel csökkentette alkalmazotti létszámát, így februártól az új szerkezeti felépítés szerint 2450 ember dolgozik az intézményben. A televízió vezetősége csaknem valamennyi végrehajtói vezető posztra új személyeket nevezett ki.

Mosoni Emőke az MTI-nek tegnap elmondta: megkapta már a felkérést a televízió vezetőségétől, és miután egyeztetett Kacsó Sándorral, úgy döntött, hogy elvállalja az új feladatot. Rámutatott: a főszerkesztői megbízatás egyelőre hat hónapra szól, hiszen a televízió versenyvizsgát fog meghirdetni a posztra.

Az új főszerkesztő legfőbb terve, hogy folytassa azt a munkát, amelyet Kacsó Sándor és a szerkesztőség elkezdett. Mosoni szerint jelenleg a legnagyobb kihívás a magyar szerkesztőség számára, hogy még mindig nincs költségvetésük, amiből új műsorokat gyárthatnak, ezért reméli, hogy minél hamarabb döntés születik erről. A román televízió tavaly nyár óta leállította az új műsorok gyártását, és többnyire ismétléseket közöl, miután drasztikus megszorító intézkedéseket alkalmazott a tavaly júliusban kinevezett új vezetőség. A kollektív elbocsátás is része volt ennek az intézkedéstervnek. Mosoni Emőke 1998 óta tagja a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségének, 2000-től állandó alkalmazott, jelenleg két műsort szerkeszt, a Heti Krónikát és a Sajtóban című adást.

Kacsó Sándor lapunk megkeresésére elmondta: nem volt meglepő számára a lépés, hiszen a tavaly elkezdődött átszervezések tervezetében ilyen lehetőség is felmerült. Mint mondta, a hivatalos indoklás szerint a menedzsment rosszul végezte a dolgát, így a vezetőket lecserélték, igaz nem mindenhol.

A bukaresti német adás és az egyéb nemzetiségek alosztályának vezetői ugyanazok maradtak, mint a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar adások esetében. Szerinte nem egyértelmű a lépés indoklása.

Kacsó egyébként vezetői pályafutásának 10 éve alatt nemcsak kinevezett, hanem megbízott, azaz ideiglenes főszerkesztő is volt. 2010-ben például, amikor szintén változott a televízió szerkezete, megbízott igazgatóként maradt a szerkesztőség élén. 2011-ben ki is írtak a tisztségre egy versenyvizsgát, amelyen a minimálisan szükséges 8-as osztályzat helyett csak 7,8-at kapott az írásbelin, ekkor azonban tudomása szerint nem volt kihívója. A tervezett második versenyvizsgát meg sem tartották, ugyanis időközben ismét változott a köztelevízió vezetősége, az egyetlen versenytársának, egy nagyváradi rádiós szakembernek pedig nem volt felsőfokú végzettsége, így ő nem is vehetett volna részt a versenyvizsgán.

A mostani átszervezéssel egyébként már nincs külön főszerkesztői állás, hanem úgynevezett koordinátori funkció, amit a kinevezett szakember egyéb szerkesztői teendői mellett lát el. Kacsó egyelőre nem tudta megmondani, hogy az erre a posztra hat hónapon belül kiírandó versenyvizsgára beadja-e jelentkezését. „Nehéz időszak ez, egyrészt kevesebben maradtunk, másrészt még nem világos, hogy az új műsorok gyártására mennyi támogatást kapunk. Amíg ez nem tisztázódik, nem tudom, jelentkezem-e” – magyarázta.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a bukaresti magyar szerkesztőség az új struktúrában 24 alkalmazottat tarthat meg. Mosoni Emőke kinevezését egyébként örvendetesnek tartotta, hiszen már régóta tagja a munkaközösségnek, és így elkerülték azt, hogy egy kívülről jövő ember legyen a vezető, aki nem ismeri a körülményeket.

„Mosoni Emőke eddig is a helyettesem volt, szerintem megfelel a feladatra, amennyiben szüksége lesz rá, támogatni fogom a tanácsaimmal” – mondta Kacsó, aki szerkesztőként tevékenykedik tovább, tulajdonképpen főmunkatársi minőségben. Főszerkesztői pályafutása eredményei közül kiemelte a 2005–2006-ban a Duna Televízióval közösen elindított Pulzus című műsort, amely párhuzamosan ment szombatonként a Duna Tv-ben magyar, a TVR egyik csatornáján pedig román nyelven. Szintén fontosnak tartotta, hogy 2011-ben elindult a Magyaradás.ro honlap, amelyen megtalálhatók a korábbi riportok, és magyar nyelvű műsorok.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés