Hirdetés

Moldvától Temesvárig mindenhonnan érkeznek résztvevők az Erdélyi Táncháztalálkozóra Udvarhelyre

Újra Udvarhely lesz a népzene „fővárosa”. A néptáncos lélekben mindig is zengett a szó, a dal, a tánc és közösség utáni vágy. •  Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó/Facebook

Újra Udvarhely lesz a népzene „fővárosa”. A néptáncos lélekben mindig is zengett a szó, a dal, a tánc és közösség utáni vágy.

Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó/Facebook

Az immár hagyományos szabadtéri zenés felvonulás, valamint a hat erdélyi hivatásos együttes fellépése is szerepel a hétvégi székelyudvarhelyi Erdélyi Táncháztalálkozó programjában, amelyről Kinda Botond szervezőt, az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi részlegének vezetőjét kérdeztük.

Kiss Judit

2023. szeptember 05., 09:462023. szeptember 05., 09:46

2023. szeptember 05., 10:282023. szeptember 05., 10:28

Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó! – ez a mottója a hétvégén Székelyudvarhelyen szervezendő Erdélyi Táncháztalálkozónak, amely az immár hagyományos felvonulással, a hivatásos együttesek fellépésével és számos más programmal várja közönségét.

1978-ban szervezték meg először a világ első táncháztalálkozóját Székelyudvarhelyen,

Hirdetés

ennek a hagyománynak a szellemében most újra a Hargita megyei városba várják a népzene és néptánc erdélyi művelőit, szerelmeseit – mondta el a szervezők nevében Kinda Botond, az Erdélyi Hagyományok Háza (EHH) székelyudvarhelyi irodájának vezetője. A találkozót az EHH, az Udvarhely Néptáncműhely, valamint a Kaszaj Egyesület szervezi.

•  Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó/Facebook Galéria

Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó/Facebook

A szervező rámutatott,

a résztvevők mintegy „lefedik” az egész régiót: Moldvától Temesvárig és Nagyváradig.

„Persze tudni kell, hogy nem csak egyetlen táncháztalálkozó van Erdélyben, hiszen hasonló rendezvényeket szerveznek Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön is, de mivel Udvarhelyen tartották 1978-ban a világ első hasonló eseményét, ezért bátorkodtunk 2017-ben az Erdélyi Táncháztalálkozó nevet adni a rendezvénynek – akkor ünnepeltük a 40. születésnapját” – fejtette ki Kinda Botond.

A rendezvény másik mottója a népdal, amelynek szövege így hangzik: „Addig élek, amíg élek / Amíg bennem zeng a lélek / Zeng a lélek, zeng a szó / Zeng a szerelemajtó”. A szervezők rámutatnak,

bár a találkozó történetében voltak kihagyások, hosszú szünetek, a néptáncos lélekben mindig is zengett a szó, a dal, a tánc és közösség utáni vágy.

Kinda Botond elmondta, a gálaműsor minden évben újdonságnak számít, hiszen a szervezők minden alkalommal próbálnak meglepetést szerezni a közönségnek.

•  Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó/Facebook Galéria

Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó/Facebook

„A két legfontosabb pillére a találkozónak a szabadtéri zenés felvonulás és a gála. Amint a mottónkban is szerepel, több mint száz zenész, több mint ezer táncos érkezik az eseményre. Hála Istennek, nagyon sokan vagyunk, az összes meghívottunkat felvonultatjuk, és amint a rendezvény neve is mutatja, a legfontosabb üzenete maga a találkozás” – mondta Kinda Botond. Hozzátette,

nagyon lényeges, hogy Erdély-szerte minden nagyobb és kisebb városban rendszeresen működnek táncházak, és ennek a találkozónak az az üzenete, hogy a folytonosság biztosítását hivatottak erősíteni.

A szervező azt is kiemelte, hogy a gálán a hat erdélyi hivatásos táncegyüttes lép majd színpadra: a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, a bekecs Néptáncszínház, a maros Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, valamint az Udvarhely Néptáncműhely. A produkciót Orza Călin rendezi.

A programban szerepel továbbá a Sapientia EMTE Kolozsvári Kar Táncművészeti szak végzőseinek vizsgaelőadása,

valamint gyerekeknek szóló rendezvények is. A részletes program az Erdélyi Táncháztalálkozó Facebook-oldalán található.

korábban írtuk

Színpompás kavalkád: mexikói táncosok is felléptek Kolozsvár Főterén – zajlik a 25. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Színpompás kavalkád: mexikói táncosok is felléptek Kolozsvár Főterén – zajlik a 25. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Színpompás tánckavalkádot láthattak az érdeklődők vasárnap a 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében: a 25. Szent István-napi Néptánctalálkozó fellépőinek táncait.

korábban írtuk

Torockón, a Double Rise fesztiválon tartják a 25. Szent István-napi Néptánctalálkozó nyitányát augusztus 11-én
Torockón, a Double Rise fesztiválon tartják a 25. Szent István-napi Néptánctalálkozó nyitányát augusztus 11-én

Jubilál a Szent István-napi Néptánctalálkozó, a 25. alkalommal tartandó rendezvénysorozat nyitányát a torockói Double Rise fesztivál keretében tartják augusztus 11-én – közölték a fesztivál szervezői. A találkozóra Mexikóból is érkeznek táncosok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
Hirdetés
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
2026. szeptember 28., hétfő

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész

Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész
Hirdetés
Hirdetés