2009. június 03., 11:092009. június 03., 11:09
Az eseményen először is Pozsony Ferenc, a társaság elnöke köszöntötte a hallgatóságot és a Magyar Néprajzi Társaság újonnan megválasztott főtitkárát, a szerzőt, akinek most megjelent munkáját Tánczos Vilmos, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének oktatója méltatta.
A L’Hartmann Kiadó gondozásában megjelent kötet a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás múltját tekinti át a kezdetektől az 1949-es évig. A szerző, ahogy azt Tánczos Vilmos jól megszerkesztett és összetett bemutatójából, az est házigazdájának szavaival, „egyetemi előadásából” kiderült, már a kilencvenes évek óta foglalkozik a témával.
Az évek során megjelentetett részeredmények csak most álltak öszsze még mindig nem teljesen kimerítő, de az említett időszakot összefoglaló egésszé. Tánczos Vilmos a búcsújárás leírásának nehézségeit ennek kiterjedtségében, az 1949 előtti forrásanyagok szegényességében, a terek és idők sokrétűségében, ugyanakkor ezen jellegzetességek által nyújtott szempontok egységes érvényesítésében látja.
Tánczos ugyanakkor arra is rámutatott, hogy „úttörő jelentőségű” munkáról van szó, ugyanis „előzmény nélküli a maga sokirányúságában, kritikai jellegében és terjedelmében”, a művet komolyság, tömörség jellemzi. Szerinte Mohay műve időt álló nagy jelentőségű írás, amely a következőkben mértékként szolgálhat minden hasonló tematikájú mű megírásában.
A kötet hat fejezetet foglal magában, amelyek a történet, eredet, hagyomány fogalmai köré csoportosulnak. A könyvbemutatón az is kiderült, hogy a szerző a most közönség elé került mű folytatásán is dolgozik már.
Szerző: Jakab András
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.