Hirdetés

Mindig száz fokon égni

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Beszélgetés Fülöp Zoltánnal, a Csíki Játékszín Jászai Mari-díjas színészével.

2008. március 27., 00:002008. március 27., 00:00

A színmûvészet egyik legrangosabb kitüntetésével, Jászai Mari-díjjal jutalmazták. Hogyan fogadta?

Nyilván meglepetés volt, hogy ránk gondoltak, Györffy András vásárhelyi kollégámra és rám. Nem számítottam rá, ahogy egyetlen díjra sem számítok – ezeket a díjakat tulajdonképpen soha életemben nem tudtam kezelni. Így nem mondhatom azt, hogy nagy változást hozott, vagy hogy a kitüntetéstõl több lettem színészként vagy emberként. Azért természetesen kevesebb sem. Egyszóval ezután is ugyanúgy végzem a dolgom, mint eddig.

Mi kell ahhoz, hogy sikeres, Jászai Mari-díjas színész legyen valakibõl?

Mások határoznak a díjakról, arról pedig, hogy mire érdemes egy színész, a közönség dönt. Én csak azt tudom, hogy dolgozni kell, jól, szépen, hittel, mert ha rosszul dolgozol, hamar megbuksz ezen a pályán. A munka mindig elnyeri „méltó büntetését”, és ha még  egy kis tehetség is szorult az emberbe, akkor duplán nyertes.

Milyen szerepélményei, kedves színpadi alakjai vannak?

Sok kedves szerepem van. Csak egy példa: úgy érzem, kicsit én vagyok Tevje, a tejesember Stein–Bock–Harnick Hegedûs a háztetõn címû darabjában. Úgy játszom, ahogy az érzéseim diktálják, a nagyérdemû pedig eldönti, hogy siker lesz vagy bukás az elõadás. Eddig sikerült több sikert összeszednem, mint kudarcot. Volt persze bukás is az életemben, ez hozzátartozik, de amúgy  szerencsés fickó vagyok, jól lavíroztam a pályán.

Ha elölrõl kezdhetné, ezt a pályát választaná?

Ugyanezt választanám, csak épp más oldalról, más prizmán keresztül nézném. Sok minden változott a 31 év alatt, amióta a színmûvészi pályán „biciklizek”. Tanúja voltam olyan kezdeményezéseknek, amelyek jó irányba vitték az erdélyi színjátszás ügyét, meg olyanoknak is, amelyek véleményem szerint helytelen irányba terelték. És rájöttem, hogy a színésznek kell megtalálni a helyes irányt. A feladat: mindig száz fokon égni. Tulajdonképpen négyszáz fokon kellene, de úgy hamar kiégne az ember. Elég száz fokon, de úgy, hogy gyújtsál tüzet a másik emberben is.

Milyennek látja az erdélyi színjátszást most?

Nagyon sok irányzat betört, elkezd terjedni a megmutató színház, amihez én nem igazán tudok csatlakozni. Ugyanis az átélõ színjátszás híve vagyok, ahol minden belülrõl, mély emberi érzésekbõl épül fel, és ezután születik meg a forma. A megmutató színház esetében viszont pont fordítva történik, a formából, kintrõl befele építkezik: gyorsan megmutatjuk a darabot, fénnyel, hanggal, nem megyünk mélyre, mert nincs rá idõ. Persze itt is van kivétel, születnek olyan alternatív színházi elõadások, amelyekben szívesen vennék részt. De véleményem szerint meg kell élni a szerepet, így tud a nézõ is „belebújni” az elõadásba, a karakter bõrébe. A Csíki Játékszín elõadásaival ezt az irányt próbáljuk tartani.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés