Hirdetés

Mindenkihez szólni a tánc egyetemes nyelvén: rendezvénysorozattal ünnepel a húszéves Nagyvárad Táncegyüttes

Szabó Enikő Ágnes, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője  •  Fotó: Vigh László Miklós

Szabó Enikő Ágnes, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője 

Fotó: Vigh László Miklós

Nemcsak a város, de az egész régió egyetlen hivatásos táncegyüttese a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Nagyvárad Táncegyüttes. Szabó Enikő Ágnes, a táncegyüttes vezetője a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, megerősítést jelent, hogy húsz éven át fenn tudott maradni a társulat, valamint azt is, hogy a közönség megtiszteli munkájukat a figyelmével.

Kiss Judit

2022. február 11., 13:492022. február 11., 13:49

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese: ez alkalomból kétnapos rendezvénysorozatot szervez a hétvégén a Partium egyetlen hivatásos népi és kortárstánc-társulata.

A jubileumi programok között táncgála, előadás, koncert és könyvbemutató is szerepel.

Hirdetés

Szabó Enikő Ágnes, a táncegyüttes vezetője a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, az, hogy a társulat húszéves lett, alátámasztja, megerősíti, hogy van létjogosultsága egy táncegyüttesnek Nagyváradon és a régióban.

Az egyik legősibb művészeti forma

„Az, hogy fenn tudott maradni a táncegyüttes, azt is jelenti, hogy a közönség megtisztel minket a figyelmével. Egyrészt komoly munka kell ahhoz, hogy egy együttes szakmailag tudjon fejlődni, egyre jobb, színvonalasabb előadásokat létrehozni, másrészt meg természetesen a közönség létfontosságú, hiszen a rengeteg próbatermi munka a színpadon nyer értelmet. Tehát kettős érdem, hogy megértük a húsz évet: a munkáé és a közönségé” – mondta a vezető.

Kifejtette, a Partiumban ők az egyetlen hivatásos táncegyüttes, Erdély el van kényeztetve, de a régió nincsen, és az itteni közönséghez ők jutnak el leginkább: akár úgy, hogy a régióbeli közönség bejön Váradra, akár úgy, hogy turnéznak.

Idézet
Igyekszünk kiszállásokat is tervezni, voltak olyan műsoraink, amelyekkel kifejezetten a kis településeket céloztuk meg,

a régió városaiban pedig, mint példáiul Margitta, Szalonta, Székelyhíd visszatérő vendégek vagyunk” – mondta Szabó Enikő Ágnes, aki maga is táncos és másfél éve vezeti az együttest. Kérdésünkre arról is beszélt, hogy mi az, ami miatt különleges, egyedi a tánc „nyelve”, ami az egyik legősibb művészeti forma.

„A mozdulat mindenképp egyetemesebb kifejezésforma, mint a szöveg. De nem mindegy, hogy milyen táncstílusban szólunk a közönséghez. A néptáncban nagyon fontos plusztöltetet ad, hogy a hagyományból és a gyökereinkből táplálkozunk, de itt is lehet történetet megfogalmazni, gyakran szoktunk is.

Idézet
A húsz évre visszatekintve voltak folklórműsorok is, ahol főszerepben a tánc van, viszont táncszínházi előadások is szép számmal születtek a két évtized alatt”

 – fejtette ki Szabó Enikő Ágnes. Mint részletezte, néptáncelőadásaikon is gyakori volt, hogy más mozgásformákat is bevontak, most pedig már kortárs táncelőadásai is vannak az együttesnek, az pedig még inkább független a nyelvi, etnikai közegtől.

Nem muszáj racionálisan „megfejteni” egy táncelőadást

A táncegyüttes 2015-ben szervezte meg első ízben az Infinite Dance nemzetközi tánc- és összművészeti fesztivált, a legutóbbi kiadás 2020 októberében zajlott. Szabó Enikő úgy értékelt, fontos, hogy a régióban létrehozták Dimény Levente vezetésével a rendezvénysorozatot, amelynek továbbra is ő a fesztiváligazgatója, főszervezője.

„A régióban nem volt ilyen jellegű fesztivál. A néptánckedvelő közönség persze megvolt, de a más műfajok iránti érdeklődés nem volt erőteljes. A fesztiválnak köszönhetően a közönség kezdi megízlelni a kortárs tánc, a kortárs balett nyelvén fogalmazó, illetve a progresszívebb, akár társművészetekkel fúzióban létrejövő előadások szépségeit, lehetőségeit, a nézők egyre nyitottabbá válnak” – magyarázta a táncegyüttes vezetője.

Mint mondta, az Infinite Dance Festival legutóbbi kiadására már nem meghívták az együtteseket, hanem pályázni lehetett, és egy háromtagú válogató bizottság választotta ki az előadásokat,

két legfontosabb szempont a műfaji sokszínűség és magas szakmai színvonal volt. Szabó Enikő Ágnes kérdésünkre arról is beszélt, hogy miként alakul a nézőközönségük korosztályok szerint.

Mese és varázslat táncban. A Nagyvárad Táncegyüttes 2020 októberében mutatta be Diótörő című előadását  •  Fotó: Nagyvárad Táncegyüttes/Facebook Galéria

Mese és varázslat táncban. A Nagyvárad Táncegyüttes 2020 októberében mutatta be Diótörő című előadását 

Fotó: Nagyvárad Táncegyüttes/Facebook

„Ez előadásfüggő. Nyilván egy-egy előadásunkkal korosztályokat is célzunk, hiszen például vannak gyerekműsoraink, családi műsoraink.

Idézet
Érzésem szerint a kortárs előadásaink iránt inkább a fiatalok érdeklődnek, de nem kizárólag.

A hagyományos produkcióinkat az idősebbek kedvelik, de ez sem törvényszerű” – húzta alá Szabó Enikő. Arról is beszélt, hogy 2017-ben indítottak egy mentori programot, amellyel az összes Bihar megyei amatőr néptánc-csoportot bevonták egy közös munkába.

„A táncosaink kijártak a néptánccsoportokhoz, megtanítottak nekik egy tájegység táncanyagát, ebből és azokból a táncanyagokból, amikkel már előtte is foglalkoztak a tánccsoportok, öt helyszínre csoportosítva összeállt egy-egy előadás, ami minden évben egy meghatározott tematika köré szerveződött, diákszínjátszókat, illetve magyar osztályokat is bevonva.

Idézet
Fontosnak tartottuk, hogy ezek a néptánccsoportok is megismerkedhessenek a tánc egyfajta színházibb szemléletmódjával”

 – fogalmazott Szabó Enikő. Mint kifejtette, a program segítségével szélesítették a nézőközönségüket. A közönség-utánpótlást szolgálja a Ki vagy te, táncszínház? nevelési program is amelynek a célja, hogy a diákok számára értelmezhetőbbé tegye a táncszínházi előadásokat.

„A diákok itt betekintést nyerhetnek, hogy miként készül egy előadás, hogy akár ugyanaz a mozdulatsor más jelentést nyerhet, a zene hangulatának, tempójának függvényében, lehetőségük van kérdezni, elmondani a gondolataikat” – ecsetelte Szabó Enikő.

Hozzátette, legfőbb céljuk, hogy rávezessék a fiatalokat: merjenek táncszínházi előadást nézni.

„Sokszor találkozunk azzal, hogy az emberek csupán racionálisan próbálják megközelíteni a táncszínházi előadásokat, és ha a néző az elejétől a végéig nem tudja „megfejteni”, akkor az az érzése, hogy nem neki való, vele van a gond, hogy nem érti.

Idézet
Azt próbáljuk megértetni, hogy egy táncszínházi előadást nem föltétlenül kell teljesen racionálisan megközelíteni, hanem elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk,

hiszen egy elég széles értelmezési lehetőséget megengedő műfajról van szó” – fogalmazott Szabó Enikő Ágnes.

Jubileumi ünnepség vendégekkel

Az évfordulós események nyitónapján, február 12-én, 16.30-tól a színház páholyelőcsarnokában mutatják be a táncegyüttes első két évtizedének emblematikus pillanatait megörökítő jubileumi albumot.

Ezt követően, 18 órától a nosztalgiáé a főszerep, hiszen egy rendhagyó táncgála erejéig a táncegyüttes jelenlegi és egykori tagjai lépnek színpadra, felelevenítve az elmúlt húsz év legjelentősebb koreográfiáit.

A táncgálát követően a Nagyvárad Táncegyüttes 2021-ben bemutatott Katonaének című előadását láthatja a közönség.

Február 13-án, vasárnap 17 órától Kézről kézre címmel népzenei koncertre kerül sor a Szigligeti Színház nagytermében, amelyben a Nagyvárad Táncegyüttessel közreműködő zenészek lépnek színpadra.

A jubileumi eseményeken a magyar táncélet kiválóságai is részt vesznek, köztük Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője, Lőrinc Katalin táncművész, pedagógus, Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetsége titkára.

A kétnapos ünnepségsorozat teljes időtartama alatt látogatható a Nagyvárad Táncegyüttes múltját megidéző kiállítás,

ugyanakkor bemutatkozik a Miklós család viseletkészítő műhelye, Zsuzska Folksufnija is. Az előadások a jelenleg is érvényben lévő járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogathatók. Jegyek a színház jegypénztárában és online, a www.szigligeti.biletmaster.ro oldalon kaphatók. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés