Hirdetés

Minden eddiginél gazdagabb kínálat a vásárhelyi könyvvásáron

Az eddigi legünnepélyesebb megnyitóval vette kezdetét a 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csütörtök délelőtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A háromnapos rendezvény során több mint 100 kiadó, 8000 könyvcím és több mint 50 rendezvény várja a könyvbarátokat.

2012. november 16., 08:292012. november 16., 08:29

Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke megnyitó- beszédében a vásár Marosvásárhely kulturális életében betöltött szerepét hangsúlyozta. Mint mondta, a város könyvbarát közönségének köszönhetik azt, hogy a rendezvény „nagykorúvá válhatott”. „A vásár kezdeti célja az volt, hogy a régió könyvbarátainak bemutassuk az európai könyvnyomtatás színvonalát, az itteni kiadókat pedig arra ösztönözzük, hogy felzárkózzanak ehhez a szinthez” – hangsúlyozta Káli Király István, aki megjegyezte, „a rutinvakság bűnébe estek”,  úgy érezték, hogy újítaniuk kell, ezért keresték meg a Marosvásárhelyi Kulturális Központ fiatal csapatát, hogy segítsenek a vásár megszervezésében.

Gáspárik Attila, a könyvvásár házigazdája, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója felidézte azokat az időket, „amikor még nadrágszárban kellett becsempészni a könyveket az országba”. Hangsúlyozta: amíg a városnak nem lesznek színvonalas kiállítótermei, a színház ajtaja mindig nyitva áll az ilyen kezdeményezések előtt.

A vásár egyik újdonsága, hogy a szervezők szellemi védnököt választottak – ezt a szerepet idén a Látó című vásárhelyi szépirodalmi folyóirat tölti be, amelynek nevében Kovács András Ferenc, a lap főszerkesztője beszélt a vásár megnyitóján. „Lényegesnek tartom, hogy valamiféleképpen megtaláljuk önmagunkat a szavakban, minden olvasó megtalálja a könyvét, a könyvében a versét, a novelláját, az esszéjét” – jelentette ki Kovács András Ferenc, aki azt is hangsúlyozta, nem kíván semmi okosságot mondani, hisz „semmit nem tudunk a könyvről, a könyv tud rólunk, ha olvassuk”.

Lassan hagyománnyá válik, hogy a könyvvásár alkalmával a Romániai Magyar Könyves Céh életműdíjat ad át, az erdélyi kiadókat tömörítő szervezet idén Jánosházy György költőt, műfordítót tüntette ki, akiről Markó Béla költő mondott méltató beszédet. „Alapvetően, természetesen jó értelemben véve egy korszerűtlen ember, egy korszerűtlen költő. A céh egy korszerűtlen művet és embert mutat fel nekünk. Azt a 91 éves embert, aki tudásom szerint világéletében éppen olyan korszerűtlen ember volt, mint Shakespeare” – fogalmazott laudációjában Markó.

„Arra bátorít ez az életműdíj, hogy kilencven évvel a vállamon az utolsó leheletig folytassam korszerűtlenségem” – válaszolt a méltatásra Jánosházy György, az életműdíj átvételekor. Az elmúlt évek hagyományához híven a Szép Könyv-díjat idén is három kategóriában osztották ki. A gyerekkönyvek kategóriában a Koinónia Kiadó kiadványát, Balázs Imre József Blanka birodalma című könyvét díjazták. A szépirodalmi kategória nyertese a Bookart Kiadó gondozásában megjelent Piero Bianconi-könyv, a Családfa, a művészeti album kategóriában pedig a Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben (1919–2011) című Kriterion-kiadvány bizonyult a legszebbnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés