Fotó: Boda L. Gergely
Tizennegyedik alkalommal mutatkozik be a Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor, az itt készült művek a marosvásárhelyi unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében láthatók három héten át.
2016. február 08., 19:052016. február 08., 19:05
A mezőmadarasi táborokban született olajfestményeket, pasztelleket, grafikákat, fafargaványokat, agyagszobrocskákat minden alkalommal bemutatták Marosvásárhelyen is.
A tábor kezdeményezője Czirjék Lajos volt, aki madarasi származásúként szerette volna, ha a falubeliek megismerkednek az alkotásokkal, illetve a falu nevét is ismertté akarta tenni a nagyvilág számára. Ezt mára közös erőfeszítéssel, az egyház, az önkormányzat, a falubeliek és a civil szervezetek összefogásával sikerült is elérni, hiszen, míg az első években még meg-megcsodálták az utcán rajzoló, festegető embereket, ma már mindenki tudja, hozzátartozik a nyári tábor is a falu életéhez.
A táborba erdélyi és magyarországi alkotók érkeznek évről évre, akik szívesen jönnek, hogy megörökítsék a Székely-Mezőség látnivalóit, és hírét viszik a falunak, azt, hogy itt még százéves kapukat lehet látni, sajátos mezőségi, régi kis házakat, gémes kutat az út szélén. A szervezők minden évben kitalálnak még valamilyen pluszfoglalkozást, a falubeli kisiskolásokat tanítják rajzolni például, vitaestet szerveznek a művészetről, vagy művészettörténeti témával kapcsolatos előadásra hívnak meg szakembereket. A résztvevőknek bemutatják a falu sajátosságait, az iskolát, a templomot, a temetőt, az egykori kúriát, kirándulni viszik a környező településekre, a mezőségi dombokra, az Isten-tóhoz.
Tavaly augusztus 20. és 29. között került sor a táborra, ahol huszonegyen vettek részt. A legfiatalabb Kentelki Gábor volt, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanulója, a legidősebb pedig a 80 éves Lelkes István Hódmezővásárhelyről. Az unitárius egyház tanácstermében 40 munka látható.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!