Hirdetés

Meseutazás Berecz Andrással és Gyulai Líviusszal

Telt ház, hálás közönség fogadta székelyföldi turnéja valamennyi helyszínén Berecz András ének- és mesemondót, valamint Gyulai Líviusz grafikusművészt, animációsfilm-rendezőt. A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyba szombaton a régió valamennyi településéről érkeztek érdeklődők.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. április 16., 00:002007. április 16., 00:00

Maguk a szervezők – a sepsiszentgyörgyi székhelyű Magyar Köztársaság Kulturális és Koordinációs Központja, valamint a Szárhegyi Művészeti és Alkotóközpont munkatársai – is meglepődtek azon, hogy a kezdés előtt néhány perccel még mindig özönlött a nézők serege.

Akik eljöttek, nem csalódtak, hiszen a két művész varázslatos mesevilágba kalauzolta el nézőit. Előbb Gyulai Líviusz Jónásával a cethal gyomrában tehettek felejthetetlen utazást az összesen hat animációs film nézői, majd a bumfordi emberek lakta, egyedi hangulatú településre látogathattak el Az én kisvárosommal. Ezután a budapesti csövesnek álcázott Szindbád köszöntötte a nézőket Bon voyage!-zsal, és ütött-kopott repülőszőnyegén káprázatos álomvilágba röpítette őket. A Gólyás mese golyója akkora lendülettel érkezett, hogy mindenki azt hitte, meg sem áll, és csupán szusszanásnyi pihenést engedett a Könny nem marad szárazon megkapó története. A finom humorral fűszerezett, míves munkával megrajzolt rövid animációk lenyűgözték a nézőket, viszont az est sava-borsa még csak ezután következett: Berecz András fordulatos előadásmódjával egyszerűen székhez szögezte a jelenlévőket.

Úgy mesélt, mint a világháborút járt öregjeink, akik képesek tréfává édesíteni a harcmezők véres valóságát is. Az egyik mesében a szemével lefelé, a másikkal felfelé kémlelő, világháborút járt János három dolgot kért Szent Pétertől és Jézus Krisztustól, akik jóságos lelke miatt jutalmazták meg: egy olyan pipát, amelyből soha ki nem fogy a dohány, egy pakli olyan magyar kártyát, amivel mindig nyer, és egy olyan zsákot, amely mindent és mindenkit elnyel. A fordulatos történeteket ízes nyelven tolmácsoló Berecz András ráadásként a gyergyóalfalvi mókás mesélő, Barát Jóska egy eddig ismeretlen történetét idézte fel a hallgatóságnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet

November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet
2025. november 05., szerda

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA

Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA
2025. november 05., szerda

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes

A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes
2025. november 03., hétfő

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi

A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi
2025. november 02., vasárnap

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján

Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján
Hirdetés
2025. november 02., vasárnap

Új kiállítótérrel, ritka hadtörténelmi relikviákkal bővült a zalánpataki falumúzeum

Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.

Új kiállítótérrel, ritka hadtörténelmi relikviákkal bővült a zalánpataki falumúzeum
2025. november 01., szombat

Több száz erdélyi alkotás tekinthető meg a nemrég elindult Filmtár adatbázisában

Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.

Több száz erdélyi alkotás tekinthető meg a nemrég elindult Filmtár adatbázisában
2025. október 31., péntek

Zenetörténeti „akrobatamutatvánnyal” emlékeztek Janovics Jenőre Kolozsváron

A legendás színházigazgató és filmrendező, Janovics Jenő alakját és a némafilmek világát idézte fel Kolozsváron Bősze Ádám zenetörténész és Palojtay János zongoraművész.

Zenetörténeti „akrobatamutatvánnyal” emlékeztek Janovics Jenőre Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés