
2009. november 20., 09:462009. november 20., 09:46
A darabot a társulat idei repertoárjába a nyár elején kinevezett művészeti igazgató, Keresztes Attila válogatta be, aki arra törekedett, hogy változatos évadtervet állítson össze. Csurulya Csongor rendező lapunk kérdésére elmondta, a darab igazi húzóereje a pontosan kidolgozott színészi játékban rejlik, ugyanis a költségvetési gondok miatt minimális díszlettel dolgoznak.
„A nagyszerű színészi teljesítmények mellett segítségünkre volt a hang- és fénytechnika is. A darab eredeti zenéje helyett autentikus népzenei aláfestéssel dolgoztunk. Ezzel is hangsúlyozva azon szándékomat, hogy a színműnek népmesei hangulatot teremtsek” – mesélt rendezői koncepciójáról Csurulya, aki fontosnak tartja kiemelni, hogy olyan sarkított karakterek szerepelnek a darabban, amelyekben minden néző önmagára vagy társaira ismerhet.
„Minden utcában, lakóközösségben van egy nagyszájú, hősködő vagy egy igazságos, segítőkész személy, esetleg szomszéd, barát. Ezeket az ismerős figurákat, mindennapi karaktereket ki-ki másban véli felfedezni, és mindenki másképp viszonyul hozzájuk. Épp ezért gondolom, hogy ez a darab korhatár nélkül, valamennyi néző számára hordoz üzenetet” – fogalmazott a művész.
A rendező szerint Göndör Sándor szolgalegény és Finum Rózsi története a mai, urbanizálódó világban meseként fogható fel, ennek ellenére örök érvényű erkölcsi töltettel is bír, hiszen egyiküket befogadja, másikukat kitaszítja a társadalom. „Meglehetősen távol áll már a mai nézőktől az a világ, amelyről Tóth Ede 1873-ban ezt a darabot mintázta.
Úgy gondolom, az időbeli szakadékon kívül egyfajta erkölcsi, értékrendbeli szakadék is van a mai befogadó és a darab között. Ez utóbbinak pedig sokkal erősebb hatása van a nézőre, ezért véltem úgy, hogy mesei alaphelyzetbe ágyazva közelebb hozható a mai közönséghez” – árulta el a rendező.
Csurulya arról is beszámolt lapunknak, hogy összesen 30 alkalommal próbáltak színpadon a megszokott 40–45 helyett. „A színészeknek sok volt a munkájuk, és a sűrű program, valamit a sokszor foglalt színpad miatt csak ennyi lehetőséget kaptunk, ez viszont semmit nem vesz el az előadás értékéből” – tette hozzá Csurulya, aki az előadás díszletét és a jelmezeit is megtervezte.
A péntek esti bemutató főbb szerepeiben Czintos József, Péter Attila-Zsolt, Bándi Johanna, Némethy Zsuzsa, Nagy Csongor, Csiki Orsolya, Varga Andrea, Gál Ágnes és Nagy Orbán látható, a rendező munkatársa pedig Kovács Eszter, a színház irodalmi titkára volt.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.