
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2008. július 04., 00:002008. július 04., 00:00
A Puck Bábszínház és a Művészeti Múzeum közös rendezvényeként megvalósuló tárlat a bábszínház repertoárjának csak egy részét illusztrálja, a szervezők arra fektettek hangsúlyt, hogy minél több bábtípust mutassanak be, így kesztyűs bábok, pálcás bábok, asztali marionett, vásári bábok és árnyjátékfigurák egyaránt felvonulnak a mesehősök e különös parádéján.
„A kiállítás azért is különleges, mert itt a gyerekek láthatják, hogyan mozdulnak meg a bábuk. A tavalyi első kolozsvári tárlathoz képest idén nagyobb teret kaptunk, és a díszleteket is kiállítottuk, hogy jobban megidézzük a színpadi világot” – mondta el Varga Ibolya rendező, a Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetője. A Puck első bábkiállítása Budapesten volt az Országos Színházművészeti Intézetben Szebeni Zsuzsa meghívására, ezenkívül a bábszínház előterében állandó tárlat fogadja a közönséget. „Az előtérbe csak azokat a bábokat tudjuk kitenni, amelyeket már nem használunk, a repertoáron lévő előadások figurái csak itt, a múzeumban láthatóak. A kiállítás azért is jött létre, mert nyáron, évadzárás után már zárva van a bábszínház, viszont a szünidő alatt rengetegen látogatnak Kolozsvárra, és így az átutazók is megismerkedhetnek ezekkel a bábukkal” – magyarázta a tagozatvezető. A nemrég elhunyt nemzetközi hírű bábrendező, Kovács Ildikó gyűjteményéből nem állítottak ki tárgyakat, de Varga Ibolya elmondása szerint a sokak által csodált alkotó hagyatékából emlékszobát nyitnak majd. A tagozatvezető-rendező műhelytitkokba is beavatta a Krónikát, elmondta, hogy a hét törpe bábuinak a szeme is mozgatható, vagy hogy egy elhagyatott temetőben készült az a fotó, amelynek kinagyított változatát felhasználták a Jancsi és Juliska díszletéhez. A kiállítás legrégebbi bábuja a több mint harmincéves Micimackó, amelyet a színházi legenda szerint tizenkilencszer varratott újra Kovács Ildikó rendező, hogy olyan legyen, amilyennek ő elképzelte, és amely az előadás újabb rendezésekor is főszerepet kapott. A kiállításon Micimackó szomszédja pedig az a Don Cristóbal, amely Varga Ibolya első rendezésének főszereplője volt 1995-ben.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.