2009. január 15., 10:052009. január 15., 10:05
A honlapot a Kovászna Megyei Művelődési Központ szerkeszti, összegyűjtötték az emlékévvel kapcsolatos információkat, és a portálra minden Benedek Elek emlékére szervezett rendezvény rákerül. A meseíró szülőfalujában, Kisbaconban, mesefalut hoznak létre. Az ötletet az erdővidéki Bodvaj Egyesület fogalmazta meg, majd a Kovászna Megyei Tanács felkarolta. A Szülőföld Alaptól kaptak 700 000 forintot, mintegy 2000 eurót a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A tervek szerint a programban Háromszék két testvérmegyéje is részt vesz, hiszen ők is büszkélkedhetnek nagy meseíróval. A magyarországi Heves megye szülötte Gárdonyi Géza, a svédországi Värmland megyében pedig Selma Lagerlöf, a Nils Holgersson szerzője látta meg a napvilágot.
A tervek szerint, Kisbaconban három meseházat építenének, amelyeket a három mesemondó jellegzetes alakjaival népesítenének be. Létrehoznának egy központi épületet is, ahol mintegy ötven gyereket lehetne vendégül látni, biztosítani a szállásukat és az étkezésüket. Kisbacon olyan, mint egy mesebeli falu, vélik a projekt kivitelezői. A faluban kovácsműhely működik, a kisbaconi asszonyok kemencében sütik a friss házikenyeret, az apróságok így valódi patkolást is láthatnak, és képet kaphatnak arról is, hogy készülhetett a mesében a hamubasült pogácsa. Az évszázados fenyősor végében megbúvó Benedek Elek Emlékház évek óta valóságos zarándokhely, a hatalmas gyümölcsös és udvar jelentős helyeit Elek apó négysoros versei jelölik.
A Heves megyeiek Gárdonyi Géza egri lakóházában berendezett emlékmúzeum keretében alakítanák ki a Benedek Elek-szobát. A svéd önkormányzat még a tervezésnél tart, egyelőre részükről nem születtek konkrét elképzelések. A kezdeményező Kovászna megyei önkormányzat szándéka szerint ha a mesefalu létrejön, azt folyamatosan lehet bővíteni. Más európai települések önkormányzatával is felveszik a kapcsolatot, például a Grimm testvérek szülővárosával vagy az olasz Carlo Collodi, Pinokkió szülőatyjának a falujával. Kölcsönös megegyezés esetén újabb és újabb meseházak épülhetnek Kisbaconban. A cél a mese világa által bemutatni és megismerni különböző népek kultúráját és hagyományait. Eddig az előtanulmány készült el, idén, remélik, kidolgozzák a látványtervet, megvásárolják a telket, és megtalálják a finanszírozási módot. A becslések szerint a mesefaluterv összköltségvetése mintegy 1,5 millió euró.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.