Mese filmmel, testbeszéddel

Az előadás csapatmunkában, workshopszerűen jött létre: a koreográfus-rendező Vava ªtefãnescu alapötletét a darabban játszó valamennyi színész a maga „mozgás-költeményével” egészítette ki. „Több részlet találkozásából létrejövő produkció, számos változóval. Szöveg nélküli mese, ami a színészek testbeszédéből bontakozik ki” – magyarázta Vava ªtefãnescu.
A produkció szerves része egy mozgatható vetítővásznon megjelenített, nagyon lassú ritmusú film, amelyet Balázs Áron, a kolozsvári képzőművészeti egyetem végzős hallgatója készített.
A rendező olyan előadás megalkotására törekedett, amely „ad valamit annak a városnak, amelyről szól.” A darab gyergyószentmiklósi képekkel kezdődik, Bocskai Anna díszletének hátterében, a vetítővásznon ismerős utcarészletek, házak, kapuk, terek tűnnek fel. A színészek viszont bármelyik város jellegzetes figurái, és ezzel az alkotás már „túllépi” a város határait. A megjelenített történetek is teljesen hétköznapi emberekről szólnak. A néző megismerkedhet a minden újtól, változástól rettegő didergő emberrel; az utcalánnyal, aki bájaival akar előnyökhöz jutni; az alkoholistával, aki az élet valósága elől a kábulatba menekül; a korlátain túllépni képtelen emberrel; a minden helyzetben racionálisan ténykedő asszonnyal; a gyökértelen, semmihez, senkihez nem kötődő kalandorral. A láthatatlan történetek kiragadott események egy közösség életéből, ezek láncolata pedig rávilágít a társadalom olykor riasztó valóságára. A rendező mindezt felnagyítva, esetenként karikatúraszerűen, groteszk módon tárja a néző elé. Kinek ne lenne ismerős az a helyzet, amelyben a saját korlátai közt bukdácsoló emberen egyszerűen átgyalogol a környezete, semmibe veszi, „láthatatlannak” tekinti? Vagy ki ne hallotta volna, ahogyan a könnyűvérű nőt „szétszedi”, ízekre pletykálja a környezete? Az sem meglepő, hogy a gyökértelen – ki tudja honnan jött, és merre tartó – egyént vállára veszi a tömeg. Éljenzik, és még azt sem veszik észre, amikor az illető angolosan távozik, lelép az őt tömjénezők „válláról”. Közben a vetítővásznon nagyon lassan cserélődnek a hátterek, a gyergyószentmiklósi utcák, házak, kapuk. Végül a vetítővásznon nyolc kapu jelenik meg egymás után, majd a város panorámáját kíséri a kamera. A panoráma utolsó képkockája képeslappá alakul, még bélyeg is kerül a sarkára, és a gyökértelen kalandor „Sok szeretettel...” megcímezi.
A nézőknek...