2010. január 05., 09:492010. január 05., 09:49
Az arculati elemek (ID-k) megújulása ugyanakkor csak az első lépés: az új dizájn bevezetésével a köztévé tavasz óta tervezett, mintegy másfél év alatt megvalósuló arculatépítésének első fázisa zárul le.
Az új megjelenést az MTV promócióval és videografikával foglalkozó belső munkatársai, a Kálmán Mária arculati vezető és Vida Zoltán videografika vezető irányította stáb tervezte és készítette el. A zenét Hrutka Róbert jegyzi. Az egyes műsorok között egyetlen hosszú, folyamatos kameramozgást imitálnak a reklámokból, műsorajánlókból, társadalmi célú hirdetésekből, korhatárjelzésekből és egyéb elemekből felépülő blokkok.
Az új dizájnban népi motívumok helyett magyarországi és határon túli városok, jellegzetes tájképek jelennek meg, amellyel az érzelmi azonosulás lehetőségét kínálja fel, a nemzet összetartozására világít rá az MTV. Az új grafikai dizájnelemek a változatlanul hagyott m1 és m2 logókból indulnak ki és azokba térnek vissza, a két csatorna alapszínei továbbra is a kék (m1) és a narancssárga (m2) maradnak.
Mivel az új dizájnt ugyanaz a szakembergárda készítette, mint a Magyar Televízió műsorainak főcímeit, illetve a műsorokat népszerűsítő ajánlókat, promóciós blokkokat, az arculatváltás után a korábbinál homogénebb, letisztultabb összképet közvetít majd magáról a köztelevízió.
A tervek szerint az arculatépítés a Magyar Televízió teljes megjelenésére kiterjed majd. Ennek első eleme, az új dizájn alkalmazkodik az új médiás környezethez, és folyamatosan bővíthető. Az MTV legutóbb 2006 márciusában újította meg arculatát, akkor a magyar népművészet grafikai elemeit felhasználva készítettek bátor, modern megjelenést a köztévének az arculatváltásra kiírt meghívásos pályázaton nyertes cégek.
Ahogyan idén az új arculat szerényebb költségvetési keretek között készült, az új műsorrendet is a forráshiányhoz alkalmazkodva állították össze. A közszolgálati alapműsorok folytatódnak, költségesebb adásokra nincs keret. A tegnap életbe lépett új műsorrendben változatlanul szerepelnek a közszolgálati alapfeladatok ellátását biztosító kisebbségi, vallási és hírműsorok.
Nagy készpénzkifizetéssel járó produkciókat azonban egyelőre nem gyárt a magyar köztévé. A közelgő magyarországi választások miatt az aktualitásokra, hírekre koncentráló műsorok csak kismértékben változnak, de a korábbinál kisebb hangsúlyt kap a szórakoztatás és a sport.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.