2011. július 28., 09:092011. július 28., 09:09
Kicserélik a nyílászárókat, a csatornarendszert, illetve az elektromos hálózatot és a fűtésrendszert korszerűsítik – utóbbi igazán nagy kihívásnak ígérkezik a kivitelezők szerint. A felújítás körüli több mint 4 éves huzavona után idén, január 21-én Kelemen Hunor művelődésügyi és örökségvédelmi miniszter személyesen jelentette be, hogy a kulturális tárca 7 millió 192 ezer lejt különített el az épület külső és belső restaurálására – hasonló felújításra utoljára 1969–1974 között került sor. Gyarmati Zsolt, a múzeum vezetője szerint a felújítást követően a múzeumi feladataikat is jobban el tudják látni, hiszen újabb helyszíneket is használhatnak majd. A kivitelező kijelentette, 2011 végére szeretnének elkészülni a restaurálás felével, majd 2012 nyarára a teljes épület felújítását szeretnék befejezni.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!