
Fotó: Dudás Levente
Közös utcai tánccal vette kezdetét kedd délelőtt a nagyváradi Infinite Dance Festival. A Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes által kezdeményezett tánc- és összművészeti fesztivál hat nap alatt kilenc, nemzetközi elismerésnek örvendő társulat előadását látja vendégül.
2015. május 19., 19:292015. május 19., 19:29
Az idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megszervezésre kerülő Infinite Dance Festival célja, hogy felhívja a figyelmet az országban elhanyagolt tánc- és mozgásművészet lehetőségeire és műfaji sokszínűségére.
A fesztivál hat napja alatt a Szigligeti Színház a Kárpát-medence jelentős műhelyeit és előadásait látja vendégül, a fellépő neves társulatok mellett pedig a táncművészeti főiskolák is bemutatkozási lehetőséget kapnak.
Az Infinite Dance Festival a mozgásművészeti hagyományokat progresszív szemléletben közelíti meg, így a programsorozatban néptánc, balett és kortárs műfajok is helyet kaptak. A hazai és külföldi társulatok produkciói mellett a szervezők olyan kiegészítő programokat (kiállítások, vetítések, performanszok) biztosítanak, amelyek a város lakosságát is bekapcsolják a kulturális és társadalmi sokszínűségről szóló párbeszédbe. Így, a Szigligeti Színház nagy- és stúdiótermében bemutatásra kerülő előadásokon kívül utcai rendezvényekre, workshopokra, közönségtalálkozókra is sor kerül.
„A fesztivál révén reményeink szerint elérhető, hogy az eddig különféle kultúrpolitikai, társadalmi okok miatt hiányzó művészeti szegmens bekerüljön a város, a régió kulturális kínálatába. A tánc azért különösen hálás műfaj, mert befogadása nem igényel olyan feltételeket (nyelv, társadalomtudományok stb. ismerete), amelyek sok más területen nélkülözhetetlenek lennének\" – mondta el Dimény Levente, a fesztivál művészeti igazgatója, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője.
Kedden a budapesti Magyar Állami Népi Együttes Szarvasének, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 7/7 című előadását láthatja a közönség. Szerdán a Miskolci Balett, valamint a kolozsvári GroundFloor Group alternatív mozgásszínházi társulat lép színpadra. A teljes program és további információk a www.idf.szigligeti.ro oldalon olvashatók.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!