Hirdetés

Megszűnhet a csíkszeredai KO.KE.M

A művészeti egyesület tagjai nem jutnak közös nevezőre, miközben galériájuk sorsáról sem döntött az önkormányzat. Személyes konfliktusok miatt gyakorlatilag ellehetetlenedett a csíkszeredai Nyitott Műhely és a Hargita Visual Art egyesület, valamint a KO.KE.M – Kortárs Képzőművészeti Múzeum és Galéria tevékenysége. Berszán Zsolt, a Nyitott Műhely titkára, a Hargita Visual Art elnöke és Kelemen Örs Csongor, az egyesület tagja azt követően lépett ki az egyesületből, hogy Jánosi Antal elnök bejelentette: nem vesz részt a KO.KE.M – Kortárs Képzőművészeti Múzeum és Galéria tevékenységeinek szervezésében.

2007. november 22., 00:002007. november 22., 00:00

A képzõmûvészeti mûhelyt és galériát mûködtetõ vezetõség már egy ideje nem tudott megegyezni abban, miként folytassák a galéria tevékenységét. Berszán Zsolt úgy véli, Jánosi visszavonulásával megbénította az intézmény mûködését. „Ha nem vesz részt a galéria programjainak szervezésében, mert nem ért egyet velük, akkor hogyan fogja elnökként jóváhagyni azokat?\" – tette fel a kérdést Berszán Zsolt, akit elmondása szerint ez a „lehetetlen állapot\" kényszeríttette arra, hogy írásban nyújtsa be kilépési nyilatkozatát.

Berszán azt is sérelmezi, hogy Jánosi eddig nem adott konkrét választ arra, hogy milyen szakmai elvek megszegését nehezményezi. „A hiúságából fakadó problémák miatt kockára tette egy intézmény mûködését. Elnökként kötelessége lenne vállalni a folytatást\" – jelentette ki Berszán.

Jánosi Antal viszont úgy véli, a mûhely és az általa mûködtetett galéria „egy olyan képzõmûvészeti projekt, amely eddig tartott\". Ezek után szerinte már csak a jogi kérdések rendezése van hátra.

Amint arról korábban beszámoltunk, az egyesület által mûködtetett galéria székházát a helyi önkormányzat támogatásával ingyen használta a KO.KE.M, a szerzõdés meghosszabbításáról pedig még nem döntött a tanács. „Amennyiben az egyesület megkapja a termet, majd az veszi át, aki folytatja az egyesület tevékenységét\" – jelentette ki lapunknak Jánosi.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés