
A stáb tagjai a kolozsvári Győzelem moziban a szerda esti premiert követő közönségtalálkozón
Fotó: Pap Melinda
A tökéletes helyszín, Balánbánya megtalálása után kifejezetten erdélyi színészekre íródott a Valan – A tündérek völgye című lélektani krimi forgatókönyve. Bagota Béla magyar rendező alkotásának erdélyi premierjét szerda este tartották Kolozsváron, a filmet több erdélyi településen láthatja a közönség.
2019. november 28., 16:132019. november 28., 16:13
Erdélyben elsőként a kolozsvári közönség láthatta a Valan – Az angyalok völgye című thrillert, Bagota Béla magyar rendezőnek a Hargita megyei Balánbányán, zömében erdélyi színészekkel forgatott alkotását. Mellyel megszületett a „transzilván krimi” – jelentette ki Kántor László producer a kolozsvári Győzelem (Victoria) moziban tartott szerdai esti közönségtalálkozón.
A kisebb technikai malőr miatt részben a film vetítése előtt tartott közönségtalálkozón Bagota Béla rendező Jakab-Benke Nándor filmkritikus, egyetemi tanár kérdéseire válaszolva elmondta: a fejében elsőként a helyszín – egy havas bányaváros – jelent meg, és mivel Magyarországon nehéz ilyet találni, Kántor László producer ajánlására Erdélyben kezdtek el keresgélni.
– jelentette ki a rendező. Bagota Béla „autentikus arcokat” akart, így eleve erdélyi színészeket keresett a filmhez. „Fontos volt, hogy Balánbányát „ne tömjük ki” budapesti színészekkel” – fogalmazott, és a szereplők válogatásában a román nyelvtudás is szempont volt.
Tollas Gábor és Krisztik Csaba a Valan című filmben
Fotó: Mozinet
A szereplőket zömében kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi színészek alakítják,
Így kicsit a sors iróniájának is tekinti, hogy olyan filmben kapott elsőként főszerepet, ahol a dialógusok fele románul zajlik.

Balánbányán, több erdélyi színész részvételével forgatott lélektani krimi Bagota Béla Valan – Az angyalok völgye című első mozifilmje, a magyar alkotást keddtől több hazai településen is láthatja a közönség. A vetítéseket követően közönségtalálkozókat tartanak a stáb tagjaival.
„Nagyon nagy szükségem volt a román nyelvre ahhoz, ahogy hiteles legyek, meglepően hamar a számra álltak a román mondatok” – fogalmazott a Pétert alakító Krisztik Csaba.
Meglepetésre az is kiderült, hogy Bagota Béla rendező eredetileg vígjátéknak szánta alkotását, de hamar rájött, hogy krimi lesz belőle. A castingról elmondta, kezdettől érezte, hogy Krisztik Csaba megfelelő a főszerepre, ami be is bizonyosodott, így a többi szereplőt már „csak mellé kellett rakni”.
A feszült lélektani krimi fő helyszíne Valan, a hólepte erdélyi bányaváros. Péter nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz, életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja, akinek 22 éve veszett nyoma, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba.
Forgatás Balánbányán
Fotó: Mihály László
A Valan premierjét a napokban több erdélyi városban is közönségtalálkozó kíséri, majd a Fimtett forgalmazásában látható a mozikban.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!