A birtok hivatalos államosítására 1975-ben került sor. A Damokos családnak tízéves pereskedés után 2006-ban szolgáltatott igazságot a brassói törvényszék, amikor úgy döntött, hogy természetben kell visszaszolgáltatni az egykori tulajdonosoknak a múzeumnak otthont adó kúriát. Haszmann Pál, a múzeum jelenlegi igazgatója, a múzeumalapító Haszmann Pál fia kitartóan küzdött azért, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt ne kelljen elköltöztetni, ezért a fenntartó Kovászna megyei önkormányzat kompromisszumos megoldásra jutott a családdal. Három évre szóló bérleti szerződést kötöttek, amely szerint a tanács havi kétezer euró bért fizet a tulajdonosoknak, viszont a bérleti szerződés jövő márciusban lejár. Tamás Sándor elmondta, szakemberekkel együtt megkeresi a kúria tulajdonosait, és megpróbálják megnyugtatóan rendezni a múzeum sorsát. „A legjobb az lenne, ha az intézményt és a hatalmas gyűjteményt nem kellene elmozdítani” – fogalmazta meg a tanácselnök, viszont hozzátette: azt sem tartja fenntarthatónak, hogy három év alatt tulajdonképpen kifizették bérbe az ingatlan értékének mintegy felét, összesen 75 ezer eurót. Tamás Sándor nem tartja a legjobb megoldásnak az albérleti formát, mint kifejtette: hosszú távra kell a múzeum sorsát rendezni. Szerinte a szerződés határidejének lejárta előtt lépni kell, mert ha a kúria tulajdonosaival nem sikerül megegyezni, új székházat kell keresni.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.