
Fotó: Boda L. Gergely
Vizi Imre zenész dalával és a Szőke István koreográfus által összeállított tánccal nyitotta meg kapuit csütörtök délelőtt a vasárnapig tartó 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
2016. november 10., 13:532016. november 10., 13:53
A Színház téren előadott néhány perces produkciót követően már az első percekben megtelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka, ahol 41 stand kínálja könyveit, sok esetben erre a rendezvénysorozat alkalmából frissen megjelent kiadványait. A rendezvénysorozat programjában számos író-olvasó találkozó, könyvbemutató, színházi előadás és koncert is szerepel.
Mint minden évben, idén is kiválasztották azokat a köteteket, amelyek elnyerték a Szép Könyv díját. Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke elmondta, bár a díjat a szombat esti gálaműsoron fogják átadni, a díjazott a Bookart Kiadó. A szépirodalom és gyerekkönyv kategóriában meghirdetett elismerést a csíkszeredai kiadó kötetei nyerték el: szépirodalom kategóriában Márton Evelyn Szalamandrák éjszakája, gyerekkönyv kategóriában Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című kötete.
Az előcsarnok földszintjén és emeletén berendezett vásáron már csütörtök délelőtt sokan megfordultak, rendszeres könyvvásár-látogatók, fiatalok, kisdiákok, gimnazisták, akik közül többen is most jöttek első alkalommal. „Előbb szétnézek, lássam, mi a kínálat, milyen áron lehet könyvet kapni. Holnap-holnapután is jövök, akkor már vásárolni is fogok\" – mondta el érdeklődésünkre Szilágyi Dénes. Egy másik látogató arról beszélt, hogy él a lehetőséggel, hogy több költővel, íróval is találkozhat és dedikáltat. „Itt lesz Závada Pál, Nyáry Krisztián, Grecsó Krisztián, Szabó T. Anna, akiknek megveszem a köteteit és dedikáltatom is\" – magyarázta egy nyugalmazott magyartanárnő.
A dedikálások 11 órakor már elkezdődtek, az előcsarnok emeletén, a főpáholy előtti galérián berendezett Irodalmi Kávéház asztalainál Vida Gábor, Lokodi Imre, Sebestyén Mihály látta el kézjegyével saját köteteit és beszélgetett az érdeklődőkkel. Ugyanott mutatkozott be a Magvető Kiadó is, amely első alkalommal vesz részt a marosvásárhelyi könyves eseményen. A Szilágyi Domokos teremben a Pont Kiadó és a Kulcslyuk Könyvesbolt közös szervezésében a mesékről és mesemondókról beszélgetett a jelenlevő szülőkkel, pedagógusokkal Kádár Annamária pszichológus és Szávai Ilona.
Péntek délelőtt ugyancsak 10 órakor nyitja kapuját a vásár. A Látó folyóirat standjánál Tamás Dénes kezdi a dedikálást, majd Tamás Kincsővel, Márton Evelinnel, Jánk Károllyal, Szakács István Péterrel lehet dedikáltatni és beszélgetni. Déli 12-kor a G-Caféban a Látó Irodalmi Játékok rendezvényén az Elsőkönyvesek délutánjára kerül sor, ahol Tamás Dénessel Láng Zsolt beszélget. A könyvvásár szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra is, a Nemzeti Színház klubtermében gyerekkönyv-bemutatók, mesepedagógiai foglalkozások, papírszínház, beszélgetések, mesemondás, olvasóklub várja a legkisebbeket, nagyobbakat.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!