
Fotó: A szerző felvétele
2009. július 13., 11:482009. július 13., 11:48
A vendégeket Dimény Attila múzeumigazgató köszöntötte, majd átadta a szót Ürmös Péter budapesti képzőművésznek, a tábor idei művészeti vezetőjének, aki néhány mondatban ismertette a részt vevő művészeket, majd arra kérte a jelenlevőket, hogy egy perc néma csenddel tisztelegjenek a tábor egyik visszajáró résztvevője, az idén tavasszal elhunyt M. Péter László képzőművész emléke előtt. A kiállított munkákat Deák Ferenc tanár méltatta, aki aprólékosan, „egy képzeletbeli mikroszkóp górcsöve alatt vizsgálva” elemezte a kiállított műalkotásokat. Az idei téma sok lehetőséget kínált a résztvevők számára, hiszen a versenyló fogalma a mozgást, a dinamizmust, a szemet gyönyörködtető elevenséget sugallja. Ez tükröződött a munkákban is, hiszen a digitálisan megörökített, játszadozó lipicai mén vagy épp a vágtázó versenyfogat is mind-mind a mozgást, illetve ló és ember sajátos kapcsolatát mutatja be. Nem hiányzott a győzelem ábrázolása sem, hiszen a verseny fogalma előrevetíti a nyerni akarás, a küzdés vagy épp a győzelem pillanata megörökítésének lehetőségét.
A kiállított munkákat augusztus közepéig lehet megtekinteni.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.