
Fotó: Haáz Sándor
Jelentős forgalomnövekedésre lehet számítani Románia határain a Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából szombaton kezdődő hosszú hétvégén – figyelmeztetett pénteken kiadott közleményében a határrendészet.
2023. augusztus 11., 12:462023. augusztus 11., 12:46
A korábbi hétvégék tapasztalatai alapján, amikor átlagosan több mint félmillió utas lépte át naponta Románia határait, a határrendészek azt valószínűsítik, hogy elsősorban a magyar és a bolgár határszakaszon lesz nagy torlódás a következő napokban. A
a román-bolgár határon pedig a Giurgiu - Rusze, és a Vama Veche - Durankulak átkelő.
A román hatóságok azt tanácsolják az utasoknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék irataik érvényességét, és lehetőség szerint válasszanak másik határátkelőt: a magyar-román határon Temes megyében egy, Arad megyében négy, Bihar megyében öt, Szatmár megyében pedig két közúti átkelő áll az utasok rendelkezésére.
– emlékeztet a határrendészet.
Mint ismeretes, Romániában szombaton négynapos hosszú hétvége kezdődik a közalkalmazottak számára, miután a kormány pihenőnappal kötötte össze az augusztus 15-i munkaszüneti napot az azt megelőző hétvégével.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!