Hirdetés

Megkezdődött az udvarhelyi dráMA8 fesztivál

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A bukaresti Nottara Színház társulatának előadásával kezdődött el hétfő este a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház dráMA – Kortárs színházi találkozójának nyolcadik kiadása. A szervezők szeretnék, ha a találkozó idejére, sőt utána is közösségi térré válna a színház, a rendezvény pedig „beépülne a város testébe”.

Veres Réka

2016. szeptember 20., 19:042016. szeptember 20., 19:04

Tizenkét előadást tekinthetnek meg a hétfő este megkezdődött dráMA8 kortárs színházi találkozón az érdeklődők. A megnyitón Nagy Pál, a szervező székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, céljuk közösségi térré változtatni a színházat a magyar dráma napja köré csoportosított produkciókkal és kísérőprogramokkal.

Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője szeretné, ha egyre több teret kapnának a szakmai beszélgetések és találkozók is, idén a kortárs szövegről, illetve a színházi folyamatokról értekeznek a szakemberek.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, fontos a színházi találkozó, hiszen így a szakma neves képviselői jutnak el Udvarhelyre. Hozzátette, jelenléte nemcsak protokolláris jellegű, ezzel egyszersmind jelezni szeretné azt is, hogy a jövőben több figyelmet fordítanának a város kulturális életére és a háttérbe szorított helyzetben lévő színházra. Ugyanakkor szeretné, ha méltányosabb fizetést kapnának a társulat tagjai és az itt dolgozó színházi szakemberek.

Fontosnak tartja a Tomcsa Sándor Színház fesztiválját Szűcs Katalin Ágnes kritikus is, aki beszédében elmondta, jó kezdeményezés a román és a magyar drámairodalom egyesítése egy rendezvényen. „Nagyszerű látni, hogy román színházak magyar darabokat mutatnak be, és fordítva is nagyon izgalmas, amikor magyar társulatok román darabokat mutatnak be. Ezek számomra azt bizonyítják, hogy értjük egymást a színház nyelvén. Fontos, hogy a közönség is értse ezt, és a fesztivál tesz is ezért” – fogalmazott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés