2008. augusztus 15., 00:002008. augusztus 15., 00:00
A szabadkőműves Benedek Elek elsőszülött fia, Marcell szabadkőműves szellemben nevelkedett, 1910-ben a budapesti „Deák Ferenc, a Testvériséghez” című páholy tagja lett. 1949-ben kezdődött a magyar szabadkőművesség Benedek Marcell nagymesterségével fémjelzett rövid, de jelentős korszaka. Nagymesteri székfoglalójában Benedek kifejtette, hogy a kommunista önkényuralom keretében a magyar szabadkőművesség egyedüli működési területe a kultúra lehet. Számos magas színvonalú előadást tartottak, ebben a korszakban rendezték a legtöbb nővérestet is, amelyek nem a szabályszerű szertartásokról szóltak, hanem valamilyen kulturális műsor képezte a találkozó alapját. A Kelet című, belső terjesztésű szabadkőműves lap számolt be az összes páholy részvételével 1950. január 14-én megrendezett nővérestről, amelyen Supka Géza megnyitója és Jancsin Ferenc hegedűjátéka után A zongora címmel Benedek Marcell nagymester erre az alkalomra írt „kis színdarabját” mutatták be. A magánipar államosításáról szóló mű humort és vígjátéki jeleneteket is becsempészve az egyén, a közösség és az erkölcs tragédiáját mutatja be.
Hírösszefoglaló
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.