Az igazgató-főszerkesztőröviden ismertette a kiadvány születésénekkörülményeit: az első lapszám 1999-benlátott napvilágot maroknyi lelkes embernekköszönhetően, akik azóta is „dajkálják”az A4-es formátumban, hellyel-közzel nyomdábankészülő, máskor fénymásolónsokszorosított kiadványt. Bár a BereckiHarangszó havilapként indult, időnkéntösszevont lapszámokkal jelentkezett, megjelenéseugyanis többnyire attól függ, hogy a támogatókmilyen mélyre nyúlnak a pénztárcájukba.
A lap hasábjain a tájegység,illetve a megye lakosságát érintő írások,vallásos és történelmi ünnepekreemlékeztető rövidhírek, népszerűsítőcikkek kaptak és kapnak helyet, és nem kis súllyalszerepel a lapban a szépirodalom és a humor is. Mivelegyetlen felső-háromszéki község sembüszkélkedhet hasonló jellegű kiadvánnyal,a berecki művelődési központ 2005-ben Phoenix-díjbanrészesült a lap kiadásáért. Aszületésnap alkalmából négydíszkötéses kötet jelent meg a BereckiHarangszóból, amelyek a kiadvány eddig megjelentpéldányait tartalmazzák. A jubileumi eseményalkalmából a művelődési központkiállítótermében Salamon Ferenc tanár,a kézdivásárhelyi Vigadó MűvelődésiHáz igazgatója ex-libris gyűjteményébőlnyílt kiállítás, a rendezvényt ahelybeli Comenius iskola diákjainak műsorra tette színesebbé.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.