
2009. november 08., 13:052009. november 08., 13:05
Az író özvegye, Vera, aki egyszer már megmentette a lángoktól a Lolita vázlatát – és ezzel azt a regényt, amely világhírűvé tette Nabokovot –, semmit sem tett a Laura kéziratával. Egyedüli fiuk, Dmitri, aki ma 75 éves, 30 évig tartó hezitálás után a művet átadta Andrew Wylie irodalmi ügynöknek, aki 2008-ban rendezte a szerzői jogi kérdéseket az amerikai Knopf-Random és a brit Penguin kiadókkal.
A 138 lap, amely A Laura eredetije című kéziratot alkotja, a svájci Montreux-ben, egy bank páncélszekrényében várt sorsára – ebben a városban halt meg 1977-ben az író. Arról, hogy mi vele a teendő, heves viták folytak a XX. század egyik legnagyobb írójának tekintett Nabokovról rendezett rengeteg vita és konferencia résztvevői között. A Szentpéterváron 1899-ben született szerző az 1917-es orosz forradalom után családjával együtt emigrált. Műveit előbb oroszul, majd 1941-től angolul írta.
„Dmitri helyesen döntött. Ha apja meg akarta volna semmisíteni a kéziratot, megtehette volna maga is” – mondta az AFP-nek Gavriel Shapiro, a New York állambeli Cornell egyetem tanára, aki több könyvet is írt Nabokovról. Shapiro emlékeztetett arra, hogy az író, aki 1948 és 1959 között a Cornell egyetem tanára volt, a Lolita első változatát is tűzbe akarta vetni, már a kályha felé tartott vele, amikor Vera, a felesége leállította.
Gyakran előfordul, hogy egy szerző kétkedik művében, és más íróknál is megtörtént, hogy végrendeletük végrehajtója nem teljesítette valamelyik alkotásuk megsemmisítésére vonatkozó akaratukat. Így Max Brod, Franz Kafka barátja is dacolt az író hasonló kívánságával és Kafka több regényét is kiadta: köztük volt A per (1925), amely mindmáig a cseh szerző leghíresebb művének számít.
„Amennyiben Nabokovnak lett volna ideje befejezésére, a Laura talán a legnagyobb alkotása lehetett volna” – vélekedik Shapiro professzor.
„Apám egyszer megnevezte nekem legfontosabbnak tartott műveit, köztük a Laurát is említette. Márpedig egy író nem nevezi fontosnak azt a kéziratot, amelyet meg akar semmisíteni\" – mondta Dmitri a BBC-nek 2008-ban. Maga Vladimir Nabokov ugyancsak beszélt a BBC-nek a Lauráról, kifejtette, hogy az elkészült részletek nem teljes fejezetek.
A Laura tartalma körül mindig sok volt a spekuláció. Egyesek szerint még a Lolitánál is több benne a szex. A maga idejében botránykőnek számító Lolita egy negyvenes éveiben járó férfi szenvedélyes és tragikus viszonyát ábrázolta egy gyereklánnyal. A világsikerű regényből 1962-ben Stanley Kubrick, 1997-ben pedig Adrian Lyne forgatott filmet.
„Szex? Nem, nem igazán” – mondja Dmitri, aki csak annyit árul el, hogy a történetben szó van „egy kitűnő, de fizikailag kevéssé vonzó ideggyógyászról, akit depresszióssá tesz a nála sokkal fiatalabb feleség hűtlensége és az öngyilkosságot fontolgatja.”
Az amerikai Playboy magazin, amely 1969-ben Nabokov magyarul Ada – Családi krónika címen megjelent, egy testvérszerelmet bemutató művéből már elsőként közölt részeket, ezúttal is megszerezte az exkluzív jogot arra, hogy november 10-én – egy héttel a könyv megjelenése előtt – közzétegye a posztumusz mű egyes részleteit.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.