Fotó: Krónika
2008. április 10., 00:002008. április 10., 00:00
A kolozsvári polgármester elmondása szerint az összeg felét a jövõ hét elején, a fennmaradó részt pedig a júniusi költségvetés-kiigazításkor utalják át a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, amelynek igazgató-rendezõjével, Tompa Gáborral (képünkön) Boc tegnap aláírta az együttmûködési megállapodást. „A hétszázezer lej a színházi fesztivál költségeinek mintegy 50-60 százalékát fedezi, de megfelel annak a minimumnak, amellyel munkához lehet látni” – tette hozzá Emil Boc, idézve Tompa Gábor hozzá intézett levelét, amelyben a kolozsvári magyar társulat vezetõje jelezte: ebbõl a keretbõl a szervezés már elindítható.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, az év elején kétségek merültek fel az magyar színház és a bukaresti Bulandra Színház által közösen szervezett nemzetközi színházi fesztivál kolozsvári szakaszával kapcsolatban. Tompa Gábor ugyanis kijelentette, amennyiben Emil Boc nem változtat januári kijelentésén, miszerint a kolozsvári önkormányzat mindössze 100 ezer euróval kész támogatni a fesztivált, az a kolozsvári szakasz elmaradásához vezethet. Kérdésünkre, hogy miként sikerült megkétszerezni az összeget, Tompa Gábor elmondta, év elején a polgármester bizonyára még nem rendelkezett teljes képpel a fesztivál összköltségérõl és jelentõségérõl, és a színház sem nyújtotta még be részletes finanszírozási kérelmét. „Valójában 715 ezer euróba kerül a kolozsvári szakasz, s bár a most megítélt támogatás kevesebb az általunk igényeltnél, mindenképp pozitív a döntés, amely alkalmat ad rá, hogy megtehessük az elsõ lépéseket” – jelentette ki Tompa, aki az UTE közelgõ, szaloniki közgyûlésén így már elkezdheti a tárgyalásokat a tagszínházakkal, és ajánlatokat kérhet a Kolozsvárra invitált elõadásokról. Tompa, utalva arra, hogy a tavalyi, 360 ezer eurós költségvetésû Interferenciák fesztiválnak egyetlen jelentõsebb magyar támogatója a Nemzeti Kulturális Alapprogram volt, kijelentette, az idei UTE-fesztivál megszervezéséhez hiányzó összeg elõteremtésében szívesen vennék magyar közalapítványok és szervezetek felajánlásait.
A színházigazgató elmondta, a legnagyobb európai színházi fesztivál Kolozsváron bemutatott elõadásait a reneszánsz dráma témája köré kívánják csoportosítani, de ez nem jelent kizáró szempontot. A kolozsvári társulat a III. Richárddal és a Három nõvérrel vesz részt az eseményen, de bemutatják az idei évad olyan jelentõs elõadásait is, mint az öt UNITER-díjra jelölt Ványa bácsit vagy a Budapesti Tavaszi Fesztiválon ovációval fogadott Gianni Schicchit.
Krónika
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.