
Fotó: MTI
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.
2017. július 11., 18:492017. július 11., 18:49
2017. július 11., 21:432017. július 11., 21:43
Schubert Éva több mint öt évtizedet töltött a színpadon, játszott többek között a Vígszínházban, a Vidám Színpadon és a Játékszínben. Több mint harminc filmben szerepelt, számos tévéjátékban láthatta a közönség.
A drámától a vígjátékig minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtó művészetéért, drámai erővel, humorral, sziporkázó szellemességgel megoldott szerepformálásaiért,
Schubert Éva Kölcsey Ferenc távoli rokona, egyik ükanyja a költő unokahúga volt, dédapjának testvére pedig vándorszínészkedett, Petőfivel együtt lépett fel Székesfehérvárott. Budapesti polgári családba született 1931. január 19-én. Francia-latin szakos tanárnak készült, kiválóan beszélt németül és megtanult angolul is. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán kívül elvégezte az ELTE magyar-történelem, esztétika szakát is.
A színművészeti főiskolán diplomáját 1955-ben kapta meg, első szerződése a Magyar Néphadsereg Színházához (a Vígszínházhoz) kötötte. 1956-tól egy évig a József Attila Színház, 1957-től a Vidám Színpad, 1958-tól 1978-ig ismét a Vígszínház tagja volt.
A legnagyobbak között kezdte pályáját, partnere volt Benkő Gyula, Sulyok Mária, Ajtay Andor is. 1978-tól tíz évig a Vidám Színpadon játszott, utána szabadúszó lett. Humora és drámai ereje főként jellemszerepekben érvényesült. Volt Mása (Csehov: Sirály), Maria Josefa (Lorca: Bernarda háza), Carol (Tennessee Williams: Orfeusz alászáll), Berta (Szomory Dezső: Szabóky Zsigmond Rafael), Montmorency kisasszony (Krúdy Gyula: A vörös postakocsi) és Orbánné (Örkény: Macskajáték).
Több mint harminc filmben játszott, a közönség rögtön végzése után, 1955-ben az Egy pikoló világos című vígjátékban ismerte meg. Ezt követte a Csodacsatár, A vőlegény nyolckor érkezik, a Don Juan legutolsó kalandja. A televízióban egyik legemlékezetesebb szerepe az Abigél tanárnője volt, de feltűnt egy televíziós szappanoperában is, emellett szinkronizált. Nemzedékek nőttek fel a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozaton, amelyben ő volt Lukrécia macska hangja.
Az utóbbi években csontritkulása miatt kerekesszékbe kényszerült. Schubert Évát a budapesti Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!