Fotó: Krónika
2007. március 30., 00:002007. március 30., 00:00
„Összesen körülbelül30 ezer eurót fektettem be az épület felújításába,ráadásul a RADEF mozivállalattal kötöttszerződésem 2008 augusztusáig érvényes”– mondta el Egyed Gábor. A Servicii MGV Speed Kft.ügyvezetője hozzátette, a beruházást aRADEF tudtával és jóváhagyásávalvalósította meg az évek során, ésakkoriban senki nem emelt kifogást az ellen, hogy pénztfektet a moziépület karbantartásába. Egyedbűnvádi panaszt kíván tenni a polgármesterihivatal ellen, amiért az nem hajlandó meghosszabbítania működési engedélyét.
Zsuffa Levente kovásznaipolgármestert hivatalosan viszont senki nem értesítettearról, hogy a moziépületre vonatkozókormányhatározatot már nem lehet alkalmazni. „Abérlő behozott egy igazolást, amit a bukarestitáblabíróság bocsátott ki –magyarázta Zsuffa. – Ebben az áll, hogy atáblabíróság megsemmisítette akormányhatározat Kovásznára vonatkozó15. cikkelyét. Ezzel együtt pedig egy fenyegető leveletis mellékelt, amelyben kilátásba helyezte, hogybűnügyi feljelentést tesz ellenem, ha nem adom meg aműködési engedélyt.”
A bukaresti táblabíróságnálérdeklődve megtudtuk: a február 7-i döntésvalóban arról szólt, hogy megsemmisítik akormányhatározat vonatkozó cikkelyét,később viszont, március 14-én újabbítéletben helyesbített a táblabíróság:eszerint nem megsemmisítik, hanem csak felfüggesztik akérdéses paragrafus alkalmazását. Ahelyesbítés annál is indokoltabb volt, mivel aServicii MGV Speed Kft. maga is csupán a felfüggesztéstkérte keresetében. A táblabíróságlevéltári részlegén elmondták, azítélet ellen 5 napon belül (azaz március19-éig) lehetett volna fellebbezni, ezt viszont a kétérintett közül sem a kormány, sem aművelődésügyi minisztérium nem tette meg. „Ezazt jelenti, hogy a bérlő az épületben maradhat,amíg a szerződése érvényes” – tettehozzá a fővárosi táblabíróságilletékese. Zsuffa Levente viszont nem kívánjaannyiban hagyni a dolgot, hiszen a városnak jelenleg nincs egyalkalmas előadóterme, ahol kulturális rendezvényeketlehetne tartani. „Felháborító, hogy egy cégkénye-kedvére módosíttatja egykormányhatározat szövegét” –nyilatkozta a polgármester, aki újabb eljárástszeretne kezdeményezni a siker érdekében.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.