2009. december 07., 10:232009. december 07., 10:23
Dr. Cseke Péter egyetemi tanár megnyitójában bejelentette, még ebben a hónapban létrejön a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) média- és kommunikációtudományi szakosztálya, emellett tervben van a kolozsvári Média- és Kommunikációtudományi Kutatóintézet létrehozása is.
A hír kapcsán Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke elmondta: a sajtónak bizalomra van szüksége, statisztikákra és újjászervezésre, ezért öröm egy alakuló erdélyi magyar médiakutató intézetről hallani. „A gyors ütemben változó világsajtót utol kell érni, hogy hasznos sajtótermékeket állítsunk elő az erdélyiek számára, s hogy végre a közönségből közösség váljék” – fejtette ki.
Az újságíró szakos diákok, mesteriképzősök, doktorandusok, egyetemi tanárok és más újságírók médiáról szóló cikkeit összegyűjtő Me-dok folyóirat idei utolsó lapszámának bemutatása után Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE ügyvezető elnöke díjat adott át három egyetemi oktatónak munkásságuk elismeréséül. Dr. Tibori Szabó Zoltán a tényfeltáró újságírás oktatásáért, Győrffy Gábor és Kádár Magor pedig a kommunikációtudomány és politikai kommunikáció tanításáért kapott érdemoklevelet.
A diákok által tartott előadások témái nagyrészt a média területére összpontosítottak, a kommunikáció szakos hallgatók dolgozatai a városmárkázás, a délutáni előadások pedig a film és az animáció műfaja témakörében zajlottak.
A konferencián Felméri Cecília újdonságnak számító animációs dokumentumfilmet, Tóth Orsolya pedig digitalizált amatőr filmeket mutatott be, melyeket Kolozsváron az 1920-as évek elején rögzítettek.
Tibori Szabó Zoltán záróbeszédében elmondta, bár teret nyertek a multimédiás, internetes hírforrások, visszaszorult a nyomtatott és a klasszikus értelemben vett elektronikus sajtó tere. A dolgozatok minőségével és értékével kapcsolatban Tibori elmondta, sokféle témában készültek a munkák, de kevés a tudományos hivatkozás. „Médiatudományi kérdésekről is kevés szó esett, hiányoltam a dolgozatok összehasonlítását a külföldön elért eredményekkel, ennek ellenére meglepően komoly munka folyik” – öszszegezte Tibori.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.