Az emlékév eseményeivel Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója előtt kívánnak tisztelegni.
A Reményik Sándor Studio Art Alapítvány Vivat Rex című kiállításának megnyitójával a jövő kedden kezdődnek el a Mátyás-napok a Művészeti Múzeumban – tájékoztatta lapunkat László Bakk Anikó, a társaság tiszteletbeli elnöke. A hónap másik eseménye a Bibliotheca Corviniana című vándorkiállítás, amely négynapos rendezvény keretében először Kolozsváron nyílik meg. A Művészeti Múzeumban 18 pannót és 5 nemesmásolatot állítanak ki, az eseményt tudományos konferencia, a Canlar együttes koncertje és a Schola Calviniana kórus fellépése kíséri. Az Országos Széchényi Könyvtár és a kolozsvári Amaryllis Társaság szervezésében megvalósuló tárlat megnyitóját a legtöbb helyszínen városünneppel, valamilyen nevezetes eseménnyel kapcsolják össze. A tárlatot ebben az évben még Bukarestben, Marosvásárhelyen, Szilágysomlyón, Nagybányán, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és Nagyszebenben láthatják az érdeklődők.
A tavaszi, nyári hónapokban szabadtéri kiállítás, gyermekfoglalkozások, könyvbemutatók és koncertek szerepelnek a programban, október elején pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület konferenciája részeként hangversenyt, táncelőadást szervez az Amaryllis. A kolozsvári reneszánsz év december 13-án zárul, az ünnepségen a Schola Calviniana és a Minium régizene-együttes lép fel.
4× a reneszánszról
A magyar reneszánsz minél átfogóbb bemutatására törekszik idén négy nemzeti jelentőségű intézmény a 4× a reneszánszról című projekt keretében. A Budapesti Történeti Múzeumban március 19-én nyílik a Hagyomány és megújulás a magyar királyi udvarban – 1458–1490 című kiállítás, amelyen műalkotásokkal, ötvöstárgyakkal és miseruhákkal, díszes kódexekkel és fegyverekkel mutatják be Mátyás korát. Az Iparművészeti Múzeumban március 25-étől látogatható a Beatrix hozománya – Az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara című, igazi reneszánsz remekműveket felvonultató tárlat. A Magyar Nemzeti Galéria a Mátyás király öröksége – A gótikától a barokkig című kiállításra várja az érdeklődőket március 28-ától, az Országos Széchényi Könyvtár március 14-én nyíló tárlata pedig korabeli kódexek segítségével mutatja be a magyarországi humanizmus kezdetét.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.