2011. október 10., 05:092011. október 10., 05:09
Sántha Imre Géza művészettörténész, a megnyitó házigazdája megfogalmazta, a hetvenedik évét betöltő Márton Árpád festőművészt méltán tartják számon a székelyföldi képzőművészet nagyjai közt, kompozícióin a táj, a tér és az ember viszonyrendszerét kutatja. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese kiemelte, Márton Árpád művészete egyéni módon illeszkedik a „vizuális köznyelvbe”, a kiállításon látható képek vörösei, sárgái az embert középpontba állító művészetről tanúskodnak.
Szücs György kiemelte, hogy a Márton Árpád képeit nem a külvilágtól elzárva, hanem mindig a közösségben, a közösségnek festi, nem csak a képei révén, hanem személyesen is jelen van, megtalálva a társakat, akik a közös vizuális nyelvet vallják és ismerik. Sarány István a katalógust ismertetve elmondta, Márton Árpád művészi felelősséggel, szorgalommal dolgozott mindvégig, termékeny pályafutása során számos életjelet hagyott, ezeket leltározta fel Banner Zoltán a monográfiában. Vargha Mihály szobrász, múzeumigazgató azt emelte ki, hogy Márton Árpád komoly művészi habitust mintáz, bizonyítva, hogy a képzőművész nem csak öncélú harcát vívja a vászonnal és a festékkel, a vésővel és márvánnyal. Márton Árpád elmondta, vágyott arra, hogy Sepsiszentgyörgyön is kiállíthasson, mert nagyon sok melegséget kapott a háromszéki emberektől. „Íme ezt hoztam, ennyi van” – mondta a csíkszeredai festőművész. A tárlat november 6-ig látogatható.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.