
Az Arany-emlékév legfontosabb hozadéka Nagyszalonta számára, hogy kívül-belül teljesen megújult az Arany János Emlékmúzeum, amely március 14-én nyílik meg a nagyközönség előtt – mondta el a Krónikának Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke.
2018. február 26., 17:482018. február 26., 17:48
2018. február 26., 19:022018. február 26., 19:02
Március 14-én nyitják meg a nagyközönség előtt a kívül-belül felújított nagyszalontai Csonkatoronyban működő Arany János Emlékmúzeumot, miután a költőóriás születésének 200. évfordulójára szervezett Arany-emlékév keretében felújították az intézményben található tárgyi hagyatékot is – mondta el a Krónika megkeresésére Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület Elnöke. Mint kifejtette,
"A megújult kiállítást ezután rendezik be, még hagyni kellett száradni az épületet a felújítás után, ezért nem tudták elkezdeni a visszapakolást. A múzeum kívül-belül nagyon szépen megújult a magyar kormány támogatásával, amelynek képviselőit várjuk a megnyitóra" – mondta el Patócs Júlia. Kitért arra is, hogy az épületet teljes egészében felújították, a Csonkatorony környezete, az udvar is újjá született, akárcsak a tárgyi hagyaték, amelyet új koncepció szerint rendeznek el.
A 25 tárgy között bútorok és személyes használati tárgyak találhatók, valamint Barabás Miklós 1856-ban festett Arany János portréja.
Fotó: MTI
A bútorok és használati tárgyak valaha egy szoba berendezését alkották, eredetileg a költőnek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában berendezett lakásából származnak, és Arany László végakaratából kerültek Nagyszalontára. A gazdag tárgyegyüttesben található Aranynak a Nők Országos Szövetségétől kapott, haláláig használt íróasztala; két barna mintás, ripszbevonatú fotelje, amelyek közül az egyikben ülve elhunyt; Zircen Jánostól kapott virágmintás lantlábú asztala; Kányádi Sándor által is megénekelt kalapja; valamint a Petőfi Sándortól kapott kávéfőzője.
amelynek anyaga a megnyitás óta soha nem volt restaurálva. Az épületet persze némileg javítgatták, de a tárgyakat a múzeum 1899-es megnyitása óta egyáltalán nem, így természetesen megújulásra szorultak. Nagyon időszerű volt a restaurálás, örülünk, hogy sikerült megvalósítani" – mondta az egyesület elnöke. Hozzátette, nemsokára kialakul a március 14-i rendezvény programja, ezt közölni fogják a nagyközönséggel.
de nem állítják ki, mert ahhoz külön feltételek lennének szükségesek. Patócs Júlia az Arany-év hozadékaként említette azt is, hogy a figyelem Nagyszalontára terelődött, sokkal többen érkeztek az elmúlt évben meglátogatni a múzeumot, mint korábban és arra számítamnak, hogy a felújítás után megmarad, sőt növekszik a fokozott érdeklődés.
Az emlékév keretében kiadott könyvek, az Arany tiszteletére szervezett szalontai rendezvények, a költő munkásságának bemutatása is fontos volt, de számunkra mindenképp a múzeum felújítása a legkiemelkedőbb része az emlékévnek – összegzett. Kérdésünkre, hogy terveznek-e múzeumpedagógiai foglalkozásokat, hogy közel hozzák a fiatal generáció számára az Arany-hagyatékot, Patócs Júlia elmondta,
szakképzett koordinátort, múzeumpedagógust keresnek a Csonkatorony új, interaktív állandó kiállításához. A műtárgyak restaurálását és az új tárlat létrehozását teljes egészében az Arany János-emlékbizottság finanszírozza, csaknem 160 millió forintból.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!