Hirdetés

Malacbefőtt a szatmárnémeti ínyenceknek

Tasnádi Csaba, a nyíregyházi színház igazgatója rendezte meg Szatmárnémetiben testvére, Tasnádi István Malacbefőtt című darabját.

Végh Balázs

2009. november 27., 10:542009. november 27., 10:54

Zenés, társadalomkritikával és helyzetkomikummal gazdagon fűszerezett darabot mutat be péntek este 7 órától a szatmárnémeti Északi Színház Harag György-társulata. Tasnádi István, magyarországi szerző darabját testvére, Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója rendezte meg Szatmárnémetiben.

„Azt gondolom, az idei évad egyik kiemelkedően fontos bemutatójáról van szó” – nyilatkozta Keresztes Attila, a Harag György Társulat igazgatója a darabbal kapcsolatos sajtótájékoztatón. Tasnádi Csaba rendező szerint ez a darab testvére egyik zsengéjének átdolgozása. „Tasnádi István 1991-ben, 21 évesen írta a művet, majd 2000–2001-ben írta át, amikor már nagyobb tapasztalata volt a drámaírásban” – mesélte a darab keletkezési körülményeit a nyíregyházi direktor.

A szociobörleszk egy kitalált műfaji megnevezés, amely egy közösségi téma zenés feldolgozását jelenti. „A mű alapjául egy örökösödési vita szolgál, amely kibontakozása során nevet a néző, de olykor el is szorul a torka. Épp annyi groteszk van benne, amennyi a mai társadalomban is” – részletezte a rendező.

A díszlet kapcsán elhangzott, a szűkös anyagi keretek miatt először azt tervezték, csak egy ház makettjét készítik el, amelyet az előtérben helyeznek el, a színészek pedig üres színpadon játszanak. „Ezt az ötletet végül elvetettük, mert a klasszikus komédia alapjaira épülő történet bemutatásához, és a helyzetkomikumhoz szükség van az ajtócsapkodásra és egyéb kellékekre” – véli a művész, aki az elmúlt évek során két alkalommal is dolgozott a partiumi megyeközpont színházában.

A Malacbefőttet a 2000-es évek elején már komoly sikerrel játszották Kecskeméten. A darab görbe tükröt állít a társadalom elé, felhívja a néző figyelmét az emberi kicsinyességre. Tasnádi a próbafolyamattal kapcsolatban lapunknak elmondta, a színészek a szöveggel augusztus végén kezdtek el ismerkedni, majd hoszszabb szünet után októberben kezdődtek a próbák. „A múlt heti bemutató előkészítése, valamint a román társulat próbái miatt kevesebbszer használhattuk a színpadot. Az énekek és a tánckoreográfia betanulása azonban már korábban elkezdődött” – összegzett Tasnádi.

A szatmári és nyíregyházi színház közötti együttműködés évekre nyúlik vissza, ezért ezt a darabot tavasszal Nyíregyházán is bemutatják, a magyarországiak pedig január 5-én Szatmáron játszanak egy rockmusicalt. A pénteki előadásban Nagy Orbán, Lőrincz Ágnes, Bándi Johanna, István István, Gál Ágnes, Nagy Antal, Rappert Gábor, Péter Attila-Zsolt, Gaál Gyula, Czintos József lép majd színpadra. Az előadás látványterve Mira János munkája, a tánckoreográfiát Vida Gábor készítette, a darab zenéjét pedig Monori András szerezte.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés