Hirdetés

Magyarul Szebenben

Számos kulturálsi rendezvényt szervez idén a HÍD. Két ízben szervez idén magyar rendezvénysorozatot Nagyszebenben a helyi magyar kulturális intézet, illetve a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete. Március 14-én Pécs, Európa 2010-es kulturális fővárosa kerül a középpontba, „a magyar mediterráneum” városából számos művész érkezik az idei kulturális fővárosba.

2007. január 24., 00:002007. január 24., 00:00

Az evangélikus templomban Szamosi Szabolcs és Solymosi Péter orgona- és trombitaművész koncertezik, a Thália-teremben pedig Pécs egyik patinás együttese, a Szélkiáltó mutatkozik be – az 1974-ben alakult, megzenésített verseket előadó négytagú csapat ma is rendkívül népszerű az egyetemi városban. A Neofolk újabb színfolt Pécs zenei életében, az improvizált dzsesszkompozíciókat, népdalfeldolgozásokat, világzenét játszó együttes az Imperium Pubban lép fel Nagyszebenben. A Radu Stanca Színház ad helyet a Pécsi Nemzeti Színház Nem félünk a farkastól című előadásának: Edward Albee művét Béres Attila rendezte, a főbb szerepekben Udvaros Dorottyát és Balikó Tamást láthatja a közönség.

Lészen szénaágyú?
Március 15-én, a nemzeti ünnepen Victor Vasarely műveiből nyílik kiállítás a Brukenthal Múzeumban, és a tervek szerint ezen a napon avatják fel Bartha Ciupe Ernő kolozsvári képzőművész szénaszobrát a Petőfi-parkban, a köztéri akcióra azonban még nem kaptak engedélyt a szervezők. A művész nemrég állította ki a készülő szénaszobor apró, bronz mását Kolozsváron. Mint elmondta, a megmintázott ágyú március 15. üzenetéről szól: ezen a napon nem a harangokból öntenek ágyút, hanem az ágyúkból lesznek harangok.
A Radu Stanca színházban továbbá fellép a Győri Balett, a világhírű társulat a Carmina Burana, a Párkák és a Játék a szerelemről című produkcióját adja elő. Az estét a Római Császár étteremben a Hot Jazz Band koncertje zárja.

Kortársak, elődök
Az Ars Hungarica című egyhetes programsorozatot augusztus 19–26. között rendezik meg, a HÍD egyesület ezen a héten a magyar kultúra egészéből igyekszik ízelítőt nyújtani. A világzene, a dzsessz és a folkzene kedvelőit számos koncertcsemege várja: fellép Sebestyén Márta, Balogh Kálmán, a Kampec Dolores, a Kaláka és a Misztrál. A Kolozsvári Magyar Opera Kodály Zoltán Székely fonójával látogat el Nagyszebenbe, a Csíki Kamarazenekar szintén Kodály-művekkel készül. A könnyűzenei kínálat ugyancsak sokszínű: koncertezik az Ossián, Zanzibár, Role, Neoton Família és a Nox, valamint fellép Dj Palotai és Dj Ludmilla.
Ebben az évben a kulturális fővárosban találkoznak az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek is, a háromnapos találkozó gálaműsorának vendége a Magyar Állami Népi Együttes lesz. Itt tartja évi ülését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is. Az egyhetes rendezvény Mindegyik napját egy-egy kiemelkedő személyiség neve fémjelzi, mindenikük valamilyen módon kötődik Nagyszebenhez: Borsos Miklós, Kós Károly, Barabás Miklós, Nyírő József, Petőfi Sándor, Bartók Béla és Bodor Mária. Az 1906-ban Nagyszebenben született Borsos Miklós szobrászművész, grafikus munkásságát kiállításon mutatják be ez alkalommal, de tárlat nyílik az író-építész Kós Károly emlékére is. Ez utóbbi rendezvény házigazdája Nagyszeben főépítésze, Guttman Szabolcs lesz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés