
Orbán Viktor és Baán László szemléli az Országház Vadásztermében kiállított Seuso-kincseket
Fotó: MTI
Kötelességünket teljesítettük és visszaszereztük a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a kormányülés szünetében.
2017. július 12., 18:432017. július 12., 18:43
2017. július 12., 18:452017. július 12., 18:45
Orbán Viktor azt mondta: a kormány álláspontja, hogy a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincseinknek, a „családi ezüstnek" Magyarországon van a helye. A miniszterelnök a bejelentés után bemutatta a sajtónak a Parlament Vadásztermében kiállított kincseket.
Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: 1990 óta minden magyar kormány törekedett arra, hogy visszaszerezze a kincseket, hol perben, hol egyezségben. Hozzátette: ez most két lépésben sikerült, hiszen 2014-ben tért haza az első hét darab, most pedig a második, művészettörténeti szempontból még értékesebb rész került Magyarországra. „Ezzel a teljes ismert Seuso-kincs hazatért" – hangsúlyozta.
Felidézte: a Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, a 70-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. Mint mondta, a kincseket egyetlen napot láthatta a közönség 1990-ben, New Yorkban, egy aukción, ahol mai értéken 100 millió eurós kikiáltási áron akarták eladni. „Sem ezelőtt, sem ezután nem láthatta ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset sem világ, sem Magyarország” – jegyezte meg.
Baán László újságíróknak elmondta: az elmúlt években sikerült megállapodni két ütemben két családi alapítvánnyal a kompenzációs díjról, ez az első esetben 15 millió euró, a második esetben 28 millió euró (mintegy 8,6 milliárd forint) volt. Ennek fejében átadták a kincseket és nem is vitatták Magyarország tulajdonjogát – fejtette ki, hozzátéve: a kincseket a becsült piaci ár harmadáért, negyedéért sikerült visszaszerezni.
Azt is hangsúlyozta: a kincsek hazatérése nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára rendkívüli jelentőségű, ugyanis végre bemutathatóvá válik. Ezt az eddigi birtokosok nem tették lehetővé, gyakorlatilag raktárak mélyén rejtegették azt – fejtette ki, jelezve azt is: több alternatíva van a kincsek végeleges elhelyezésére, arról a kormány fog dönteni. „Magyarország olyan ókori kinccsel gyarapodott, amelyet területén, Pannóniában kapott egy előkelő személyiség és ásott el minden valószínűség szerint egy barbár betöréskor, majd az közel 2000 éven keresztül a földben maradt" – ismertette a történetet.
A főigazgató arra is kitért: azzal, hogy valamennyi kincs itt van, az anyagkutatások is jobban fognak előrehaladni. Baán László elmondta, a lehetséges lelőhelyet már lokalizálták, azonban a szakembereknek még nincs egyértelmű állásfoglalásuk arról, hogy ott volt. Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a most hazatért hét műtárgy az Achilleus és a Meleagros tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amphora, a Hippolytos-kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör.
A Seuso-kincseket most szombattól a Parlamentben kiállítva láthatja majd a nagyközönség, naponta 12 és 18 óra között, augusztus végéig. Ezt követően országjárásra indulnak, végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!