Hirdetés

Magyar rövidfilm a legjobb Locarnóban

Magyar győztese is van a 62. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválnak. A holnap leopárdjai elnevezésű rövidfilmszekció Ezüstleopárd díját Esztergályos Krisztina Variációk című alkotása nyerte a szombaton véget ért svájci seregszemlén.

MTI

2009. augusztus 17., 10:142009. augusztus 17., 10:14

Esztergályos Krisztina Variációk című rendezése nyerte A holnap leopárdjai elnevezésű rövidfilmverseny Ezüstleopárd díját a szombat este véget ért 62. locarnói filmfesztiválon. „A film variációkat mutat be kapcsolatokra szilveszteri hangulatban egy hatalmas, kissé lerobbant, a 80-as években épült, s azóta úgy maradt, lebontás előtt álló balatoni panelhotelben” – foglalta össze 28 perces rendezői diplomamunkáját Esztergályos Krisztina.
A mozgókép Bálint András, Takács Katalin, Kovács Patrícia, Balla Eszter, Elek Ferenc, Haumann Máté, Szabó Kimmel Tamás és Boros Bálint fellépésével készült a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Cinema Film koprodukciójában, producerei Bosnyák Miklós és Garami Gábor.

A nagy múltú locarnói fesztivál A holnap leopárdjai című rövidfilmes versenyen többek között olyan, mára meghatározó filmművészek tűntek fel első műveikkel, mint Fatih Akin, Paul Thomas Anderson, Laurent Cantet vagy François Ozon.
A rövidfilmes versenyprogramban induló 24 alkotás közül nemzetközi szakemberekből álló zsűri – Céline Bolomey svájci színésznő, Denis Delcampe belga producer, Maike Mia Höne, a Berlinale rövidfilm válogatásának kurátora, Najwa Najjar, palesztin rendező-forgatókönyvíró és az egyik legígéretesebbnek tartott fiatal román rendező, Adrian Sitaru – választotta ki a nyertes filmeket az idei mezőnyben.

A Lago Maggiore partján megrendezett filmművészeti seregszemle a filmproducerek nemzetközi szövetsége (FIAPF) által A kategóriásnak minősített 12 nemzetközi filmfesztivál egyike Berlin, Cannes, Sanghaj, Moszkva, Karlovy Vary és Velence mellett.

A fesztivál Aranyleopárd fődíját nagyjátékfilm kategóriában a zsűri Hsziao Lu-kuo kínai filmrendezőnek ítélte She, a Chinese (Ő egy kínai nő) című filmjéért.
A nagyjátékfilm kategóriában a zsűri különdíjjal jutalmazta az orosz Alekszij Mizgirjov Buben Baraban című alkotását, amely a legjobb rendezésért járó díjat is elvitte.
A mezőny 18 nagyjátékfilmje közül a lengyel származású holland rendezőnő, Urszula Antoniak Nothing Personal (Semmi személyes) című filmje öt díjat is elnyert, köztük a legjobb első filmes rendezőnek járó díjat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés