2007. szeptember 19., 00:002007. szeptember 19., 00:00
Kormányzati források szerint ezt az összeget – a költségvetési vitáktól függetlenül – három évig biztosan megkapja az a mintegy negyven intézmény és program, amely bekerült a támogatási körbe. A támogatottakról a határon túli szervezetek állapodtak meg a kormánnyal, hosszas egyeztetés után.
A legtöbb pénz, közel 400 millió forint (5 millió 320 ezer) Romániába kerül. Támogatják többek között – a májusban bejelentett egymilliárd forinton (13 millió 300 ezer lej) túl – a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, de szakmai műhelyeket, kutatóintézeteket, színházakat, kulturális szervezeteket és egyházakat is finanszíroznak.
A határon túli magyarságnak megítélt különtámogatásból jelentős összegben részesül a pozsonyi Selye János Egyetem és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola is, amelyek – hasonlóan a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemhez – egyébként is kapnak magyar költségvetési támogatást.
MTI
Kétszáz éves jubileumát ünnepli idén a Magyar Tudományos Akadémia, amelyhez kapcsolódva november 20–22. között Kolozsváron rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című eseménysorozatot.
Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.
A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.
A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.