
Posztumusz Magyar Örökség díjat kap Bálint Tibor kolozsvári író és a „csángók apostolaként” is emlegetett Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes, de megkapja a rangos elismerést idén a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar is.
2015. március 17., 19:332015. március 17., 19:33
A kitüntetést szombaton adják át hét kiemelkedő kulturális tevékenységgel bíró személyiségnek, illetve csoportnak Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében.
Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes (1929–2013) népdal- és népénekkutató missziós munkásságának elismeréseképpen kapja meg a díjat. A szerzetes hosszú évekig foglalkozott népi egyházi énekek gyűjtésével a moldvai csángók körében, valamint Erdélyben, Győr-Moson-Sopron megyében és az al-dunai székelyeknél is.
Irodalmi munkásságáért kap Magyar Örökség díjat Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002). A több mint húsz könyvet – köztük a Zokogó majom című regényt – jegyző irodalmárt többek között József Attila- és Márai Sándor-díjjal is kitüntették pályafutása során.
A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar az indoklás szerint közösségi és léleképítő ének-zenei küldetésért veheti át az elismerést. A Felső-Nyárád menti falvak – Nyárádremete, Nyárádköszvényes, Mikháza, Deményháza, Székelyhodos, Jobbágytelke – és Szováta gyermekeiből 2005-ben alakult kórus 2012-ben első helyezést ért el Bécsben, a Summa Cum Laude zenei fesztiválon.
Magyar Örökség díjat kap továbbá Halász Judit színész-énekes a gyermekvilágot gazdagító művészetéért.
Az idén 73. életévében járó művész számos daloskönyvet, illetve gyermekeknek szóló lemezt jelentetett meg az elmúlt évtizedekben, felvételeiből több mint másfélmillió példányt értékesítettek.
Az elismert Corvina-kutató házaspárt, Csapodi Csabát (1910–2004), a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjteményének egykori osztályvezetőjét, és feleségét, Csapodiné Gárdonyi Klárát (1911–1993) a magyar történelmi könyvkincs európai szintű feldolgozásáért találták érdemesnek a díjra.
Tolcsvay Lászlót, a Tolcsvay Trió és Fonográf egykori tagját a nemzeti hagyományt megújító zeneművészetéért tüntetik ki. A zenész kilenc önálló albumot jelentetett meg, több musicalt, valamint oratóriumot is írt.
Koncsol László szlovákiai magyar író, költő, műfordító, zenész és helytörténész sokoldalú közösségi szolgálatáért veheti át a Magyar Örökség díjat. Több mint 20 saját könyve és számos műfordítása jelent meg, más elismerések mellett 2002-ben megkapta a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét is, 2008-ban pedig József Attila-díjat vehetett át.
A Magyar Örökség díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!