
Jelenet a Kojot című filmből
Hét nagyjátékfilmet és hét rövidfilmet láthat a közönség a 8. Marosvásárhelyi Magyar Filmnapokon február 28. és március 4. között.
2018. február 22., 13:332018. február 22., 13:33
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet és a marosvásárhelyi K’Arte Egyesület által szervezett szemlét a Művész moziban (Arta) tartják, a filmeket román vagy angol felirattal vetítik – közölték a szervezők.
A programot az elmúlt évben bemutatott nemzetközi fesztiválokon szerepelt és díjazott magyar filmekből állították össze. Az ötnapos programban, a nagyjátékfilmek mellett lesznek animációs filmek, kisjátékfilmek, kísérleti filmek és egy erdélyi tematikájú dokumentumfilm is (Tehenesek), amelynek vetítésén jelen lesznek a film alkotói is.
Műsorra tűzik Gigor Attila legújabb, Udvaros Dorottyát, László Zsoltot, Pokorny Liát, Trokán Nórát és Kurta Nikét felvonultató Kút című filmjét. Az önreflexív iróniával tálalt kút metaforája kíséri végig A nyomozóval éppen egy évtizede a magyar filmes világba berobbanó Gigor Attila erőteljes képi világú új filmjét. A Brazilok című vígjáték a vidéki Magyarország társadalmi kérdéseit ironikusan, a labdarúgást felhasználva mutatja be, míg a Kojot az emberi jellem fejlődéséről és a generációk közti kapcsolatokról szól. Török Ferenc 1945 című történelmi drámája a második világháborút követő kollektív bűntudatot ábrázolja; a film több mint húsz nemzetközi díjat gyűjtött be filmfesztiválokon.
többek között a fesztivál nagydíját elnyert Welcome-ot és a 2017-ben Oscar díjjal kitüntetett Mindenkit. A filmnapokat március 4-én, az Oscar-díj átadásának estjén Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje vetítésével zárják, így a marosvásárhelyi közönség is együtt szurkolhat az újabb magyar Oscarnak.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!