
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 27., 09:152011. szeptember 27., 09:15
Az egyhetes fesztiválprogram ünnepélyes megnyitójára vasárnap került sor, az idén restaurált nagyváradi színházépületben: a Iosif Vulcan Társulat adta elő idei első premierjét, a Hegedűs a háztetőnt Korcsmáros György rendezésében. Az fesztiválra Románia több városából, de külföldről is érkeznek társulatok, az előadások több helyszínen – a színházon kívül többek között a bábszínház és a filharmónia épületében – folynak. Tegnap a petrozsényi Ion D. Sîrbu, a Szatmárnémeti Északi Színház, a bécsi Pygmalion Theater, a crajovai Marin Sorescu Színház mutatkozott be, délután pedig fellépett a Statuar együttes. A mai programban szabadtéri dzsesszkoncert is szerepel, amely a korzón felállított szabadtéri színpadon kerül megrendezésre. Ma 17 órától az Árkádia bábszínház termében a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Prah című előadását láthatja a közönség. A tavaly októberben bemutatott keserű vígjáték két szereplője a férfi és a nő, azaz Dukász Péter és Szász Enikő, rendezője László Sándor.
A váradi teátrum stúdiótermében, 18.30-kor az Aradi Kamaraszínház adja elő sokszorosan díjazott produkcióját, a Rudolf Hess tízparancsolatát. A színházban 21 órakor a bukaresti Odeon Színház lép fel Pyramus & Thisbe For You című előadásával, a Szabadság moziban pedig a váradi Szigligeti Színház tavaly bemutatott táncszínházi produkcióját, a Leonce és Lénát adja elő. Este – versenyen kívül – tekinthetik meg az érdeklődők a temesvári magyar színház, valamint az Auăleu Színház közös produkcióját, A durrantás művészete avagy de la Trompette grófjának Dalí-i konferenciája című román nyelvű előadást, 22.30-tól a Hanul cu Noroc fogadóban. A fesztivál díjátadójára vasárnap, október 2-án kerül sor a nagyszínházban, délután öt órától.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.