2011. július 27., 09:112011. július 27., 09:11
A tábor címe a szervezők közlése szerint arra utal, hogy napjainkban egyre kevésbé figyelünk oda saját érzelmeinkre, holott azok nagyon fontosak, és sokkal többet jelentenek a stressz által az idegekre gyakorolt nyomásnál. „Elkerülve a felkínálkozó csapdát, hogy a művészet provokatív, polgárpukkasztó jellegének feszegetésébe bocsátkoznánk, idén a művészi formanyelv (jel) és az érzelmek viszonyával vagy annak hiányával szeretnénk foglalkozni a Minimum Party táborban” – áll a tábor ismertetőjében. A résztvevők több alkotóműhely közül választhatnak: a vizuális művészeti műhelyt Simon Ella (London), a zeneműhelyt Gherasim Emil (Nagykároly), a táncműhelyt b a t a r i t a (Bata Rita, Budapest), az íróműhelyt Selyem Zsuzsa (Kolozsvár), a fotóműhelyt Molnár Zoltán (Budapest), a filmes műhelyt Fogarasi Gergely (Budapest), az építészműhelyt Sisak Tamás (Kolozsvár), az Élboy kísérleti színházi műhelyt Szabó Attila (Kolozsvár), a filozófiaműhelyt Pálfalusi Zsolt (Budapest) vezeti
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
szóljon hozzá!