
Fotó: A szerző felvétele
2007. július 12., 00:002007. július 12., 00:00
A Hallámsza Egyesület, a Betyár Animációs Stúdió, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont, valamint a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ szervezésében létrejövő fesztivál alkalmat nyújt a fiatal, független filmesek bemutatkozására. A szervezők ugyanakkor a közönséget is „kárpótolni” kívánják a fesztivállal, hiszen a gyergyószentmiklósi Mioriţa mozi bezárása óta a térségben nem működik filmszínház. „A muuuvi nemzetközi rövidfilmfesztivál továbbra is low budget fesztivál marad, és továbbra sem akar hasonlítani a régió többi, hasonló témájú rendezvényéhez (AlterNative, film.dok)” – összegzett Balázs Áron, a fesztivál művészeti vezetője.
A műkedvelő, illetve hivatásos rövid- és animációsfilm-készítők még július 20-áig jelentkezhetnek a szemle versenyére, a wwv.muuuvi.ro honlapon. A beküldött, legtöbb 12 perces alkotásokat a Radu Vasile Igazság és Matei Branea animációsfilm-rendező, Szakáts István, az AltArt Alapítvány elnöke, Domokos Gábor író, forgatókönyvíró és Deák Dániel, a www.daazo.com társalapítója alkotta zsűri bírálja el. A nyertes filmeket ezúttal is erre az alkalomra készülő képzőművészeti alkotásokkal jutalmazzák, idén Fülöp József kézdivásárhelyi formatervezőt kérték fel a szervezők a díjak megtervezésére.
A versenyfilmeken kívül a közönség a nagyszebeni aniMOTION fesztivál legjobb filmjeiből láthat válogatást, továbbá vetítésekkel egybekötött előadásokon vehet részt. A szemle kísérőprogramjai között a Szomszédnéni Produkciós Iroda fellépése, valamint az öt meghívott Dj – Cooper, Ali Bishop, Gobbi Kilda, Planet Junk, Dj-Vasile – esti bulija szerepel.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.